nyomtat

megoszt

Református templom, Kézdivásárhely
Utolsó frissítés:  2010-03-01
Szerző:  P. Kovács Klára-Weisz Attila


A műemlék adatai
Cím: Gábor Áron tér
Kód: CV-II-m-B-13280
Datálás: 1770–1782, javítás 1838

Történeti adatok
Az impozáns méretű, 1000 ülőhelyes templom Kézdivásárhely központjában, a Gábor Áron tér dél-nyugati sarkán emelkedik. A korábbi, XVII. század eleji, talán fából készült templom helyett építették fel 1770 és 1782 között. Erődített épület volt: a templomot egykor övező kőfalnak a korabeli leírások két bástyaszerű tornyát említik, amelyek közül a déliben a város levéltárát, az északiban pedig az eklézsia levéltárát őrizték. Az 1834-es nagy tűzvésznek a templom tetőszerkezete, a papi lak, a kántori lak és a levéltárak is áldozatul estek. Ugyanakkor pusztultak el a harangok és a templom kerítőfalának északi bástyájában őrzött értékes klenódiumok is. A tűzvész után újjáépítették a templomot, a munkálatok 1838-ig húzódtak el.

A műemlék leírása

A hármas térfűzésű - torony, hajó és szentély - templom a késő barokk és klasszicista stílus jegyeit hordozza. Külső képét a hatalmas, háromszintes nyugati torony uralja, amelyet az égést követően, 1846-1854 között, a brassói Land András építőmester vezetésével újítottak fel. Az alsó két szint klasszicista fogantatású részletei (kettős lizénák, triglifes fríz, sávozott felületek) erre az átépítésre utalnak. Csupán a felső szint őrzi eredeti barokk kiképzését: homlokzatait kettős pilaszterek keretezik, ablakai alatt bábos díszű tükrök láthatók, párkányát az óra vonalában ívesen képezték ki. A hajó külső homlokzatát az északi és déli oldalon 3-3 kettős támpillérrel erősítették meg a XIX. század első felében. A torony felőli támpillérek részben takarják az északi és déli oldalon levő karzatfeljárók kapukereteit. Mindkét kőkeretet frízében latin nyelvű zsoltárrészletet olvashatunk, valamint a frízek középtengelyében, az olaszkoszorúba foglalt, arab számjegyekkel írott 1782-es évszámot. A keretek kiképzése azonban, az évszám tanúságának ellenére, az erdélyi késő reneszánsz formavilágát idézi. Ez arra utalhat, hogy a korábbi (XVII. századi) templom két ajtókeretét használták fel újra a XVIII. századi templomépítéskor, és ugyanekkor vésték az említett évszámokat a faragványok frízébe. Figyelmet érdemel az északi kapu igényes, kerubos díszű, fa ajtószárnya, amely már a XVIII. századi barokk stílust idézi. Az említett ajtószárny belső felét meglehetősen kopott, szőlőinda motívumot megjelenítő festés díszíti.

 

Az északi és déli oldalkapu előtt egy-egy azonos kiképzésű, klasszicista jegyeket hordozó portikusz csatlakozik a templomhoz, amelyeket a tűzvészt követően, 1838-ban emeltek. Az építés körülményeit az északi portikusz oromzatában olvasható felirat közvetíti: „UJITATOTT(!) A NAGY ÉGÉS UTÁN MDCCCXXXVIII".

 

A sokszögzáródású szentély teste enyhén beugrik a hajóhoz viszonyítva, homlokzatát a hajóéhoz hasonló, félköríves záródású, sávozott vakolatkeretes ablakok, illetve vakablakok tagolják. A hajó felőli végén, mindkét oldalon 1-1 utólagos, a főtér felé kapuval nyitott építmény kapcsolódik a szentélyhez, ezek a tömegükben és funkciójukban a középkori sekrestyékre emlékeztető terek a XVIII. század végének erdélyi templomépítészetében általánosan előfordulnak, hasonló építményeket találunk a székelyudvarhelyi Szent Miklós templom esetében is. Oszlopos keretezésű, indás frízű, háromszögű oromzatos kapuk vezetnek a Főtérről az említett kapuépítményeken keresztül a templom udvarára. Ezek metszik a szentély XIX. századi támpilléreit. Kelet és észak felől kőfal övezi a templomot, míg délen az 1957-ben lebontott kis „boltok" helyére állított vaskerítés húzódik.

 

A protestáns szertartás elvárásainak megfelelően a templom belső tere egységes, központjában az úrasztala helyezkedik el. Kiemelt helyen, az északi oldalon van a szószék is, így hívek a prédikációt a templom bármely pontjáról jól követhetik. A templombelső építészeti kialakítása a XVIII. század utolsó harmadára jellemző késő barokk stílus jegyeit mutatja. Kettős pilaszterekről induló dupla hevederívek támasztják alá a hatalmas nyitású csehsüveg-boltozatokat. Négy pilléren nyugszik a nyugati karzat, amelynek falazott mellvédjén bábos díszítés fut végig. Ugyancsak bábos mellvédes, de jóval kisebb karzatok vannak az északi, illetve a déli kapuk portikuszainak emeleti részén is, amelyeket külön ablakok világítanak meg. Az emeletes, karzatos portikusz-kiképzés szintén a XVIII-XIX. század fordulójának templomépítészetében gyakori. A boltmezőket és a hevederíveket egyaránt kártusokba foglalt stukkó-rozetták díszítik. A templom eredeti, XVIII. századi belső díszéről tanúskodnak Teleki Domokos 1796-ban lejegyzett sorai: „A katédrát [ti. szószéket] azonban igen cifrának tartom, és a sok helyen való virágos festéseket és pettyegetéseket mind a falon, mind a boltozaton éppen nem dicsérhetem". Ez a forrás is cáfolja azt a tévhitet, mi szerint a régi protestáns templomok esetében „puritán" díszítést (pl. fehérre meszelt, díszítetlen falakat) és berendezést kell minden esetben elképzelnünk.

 

A empire füzérekkel és a fasces (= vesszőnyaláb, ókori római hatalmi jelkép) motívummal ékesített, mai kő szószéket a XIX. század elején készíthették. A sokszorosan áttört felületű, klasszicista urnában végződő szószékkoronát Jancsó Mária adományozta a templomnak 1843-ban. Figyelmet érdemel a XIX. századi úrasztala is. Kő talapzatán és ovális, vörös márvány asztallapján a következő aranyozott betűs felirat olvasható: „GIDÓFALVI CSISZÉR MOYSES 1838" (az asztallap élén), „ÉS HITVESE SZÖCS ILONA 1844" (a talapzaton). A templom első orgonáját ismeretlen mester készítette 1757-ben. 1861-ben készült a mai orgona, amely a városban megtelepedett híres orgonaépítő, Kolonics István műve. A déli illetve az északi portikuszban is 1-1 faragott kőtöredéket figyelhetünk meg. A két darab valószínűleg egykor összetartozott, és egy korábbi (talán középkori?), kő keresztelőmedence részei lehettek, keltezésük azonban egyelőre még nagyon bizonytalan.


Válogatott irodalom
Szentkatolnai Bakk Endre: Kézdivásárhely és az ottani Jancsó családok története. Kézdivásárhely. 1895.
Incze László, Szőcs Géza, SZABÓ Judit: Kézdivásárhely, Városkönyv. Kézdivásárhely, 1997.
Olasz Gabriella: Kézdivásárhely sajátságos településszerkezete és műemléki jelentőségű épületei. ACTA. A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdővidéki Múzeum Évkönyve. 1998.
Teleki Domokos: Egynehány hazai utazások leírása. Balassi Kiadó. Budapest. 1993. (Régi Magyar Könyvtár. Források. 3.)



Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra