Vár, Nagyvárad
Közzététel:  2010-04-07
Utolsó frissítés:  2010-02-18
Szerző:  Emődi Tamás
Lektorálta: 
A műemlék adatai
Cím: Str. Iancu de Hunedoara 10.
Kód: BH-II-a-A-01052
Datálás: XVI-XIX. század
Történeti adatok

A váradi vár Bihar megye legjelentősebb későközépkori és koraújkori műemléke, mely több periódusban épült fel, a XVI-XIX. századok során.

 

A pasasági székhellyé vált Buda (1541) és Temesvár (1552) elestét követő hadászati-politikai változások megkövetelték egy a kor hadászati követelményeinek jobban megfelelő erődítés felépítését Váradon, a középkori püspökvár helyén.

 

1557-ben alakul meg a Váradi Főkapitányság intézménye, mely a fejedelemség nyugati határainak valamint a váradi várbirtoknak a védelmére volt hivatott, átvéve a püspökség és a káptalan uradalmait, miután a Reformáció eredményeképpen a katolikus intézmények megszűntek. A váradi főkapitány szerepe nemcsak helyi szinten volt jelentős, hanem azáltal is, hogy e tisztséget viselők többen, így Báthori István (1575-től lengyel király is), Báthori Kristóf, Bocskai István, II. Rákóczi György is a fejedelmi székbe emelkedtek.

 

 

Az erdélyi fejedelmek a hadiépítészetben leggyakorlottabb olasz hadmérnököket alkalmaztak, akik megtervezték az új, ötszög alaprajzú, újolaszbástyás, sáncokkal övezett későreneszánsz épületegyüttest, mely két periódusban épült fel: 1569-1598 (kivéve a Bethlen-bástyát) között a külső védőöv (Giulio Cesare Baldigara, Domenico Ridolfini, Simone Genga) majd 1619-1650 között a belső ötszögű várkastély (Giacomo Resti).

 

Az Oszmán Birodalom hadserege 1598-ban, 1658-ban és 1660-ban ostromolta meg a várat. Ez utóbbi év augusztus 27-én egy 46 napos ostrom után - mely során egy 45.000 főből álló török sereg állt szemben egy 850 fős várvédő csapattal - , az árulással is gyengített vár kapitulált s ezzel kezdetét vette a 32 éves hódoltság időszaka, amikoris létrejött a Váradi Pasaság a várban létrehozott székhellyel.

 

A visszafoglalás egy igen hosszúra nyúlt ostrom (1691 július - 1692 június) végén, 1692. június 5-én következett be, amikor az utolsó váradi pasa, Abdulatiff és Heissler Donath tábornok aláírták a kapitulációs szerződést, mely a várat az osztrákok kezébe juttatta. Ez a pillanat egyúttal a kereszténység győzelmét és Váradnak az újkorba lépését jelentette.


1692-től kezdve a vár a Habsburg hadászati védelmi rendszer részévé vált különböző szerepeket kapva az új tartomány politikai és katonai viszonyainak függvényében. A vár új urai különös figyelemmel kezelték az objektumot, ennek megfelelően végeztek javítási-újjáépítési munkálatokat az 1692-95, 1725, 1754-55, 1775-77 és 1883-87 években.

 

Az 1857. május 16-i rendeletével Ferenc József császár végleg megszűnteti a vár hadászati erősség-jellegét, így az 1918-ig csak hadkiegészítő szerepet kap. Mindazonáltal 1918 után is megmarad a vár katonai objektum-jellege s ennek megfelelően használták 1998-ig.

 

Az első újolaszrendszerű fülesbástya, a Királyfia-bástya építése 1569-ban indult meg, majd 1571-ben Giulio Cesare Baldigara dolgozta ki azt az új tervet, amelynek alapján a már elkezdett bástyát befejezték és kijelölték a többi bástya helyét. A jelenlétében, 1570-től építeni kezdett hasonlóan kisméretű Csonka-bástyát Baldigara belefoglalta a megközelítőleg szabályos ötszögű, a középkori várövet fokozatosan felváltó, kiterjedt védműbe. A vár egyetlen kapuját a Csonka- és Bethlen-bástya közötti kurtina középtengelyében utólag hozzáragasztott védőfalak fogják közre.

 

A Báthoryak korában következetesen továbbfolytatott országos építkezés során emelték a jóval nagyobb méretű Aranyos- (1572) és Veres-bástyát (1584), s a század végére elkészült az ideiglenesen csak palánkszerkezettel védett Földbástya is. A kötőgátak és a Földbástya kőburkolatának a teljes kiépítésére már csak 1598 után került sor, ekkor az erődítmény és védői sikeresen hárítottak el egy török ostromot.

 

Bethlen Gábor uralkodása alatt, 1618-ban a Földbástya (azóta Bethlen-bástya) kőburkolatának az építése kezdődött el. A kapu felőli bástyafülön látható veretdíszes keretű verses feliratot azonban a munkálatok elhúzódását tükrözően csak később, 1627-ben készítették el.

 

A váradi vár belsejében álló fejedelmi palota a legnagyobb szabású erdélyi példája a későreneszánsz, olasz eredetű centrális kastélytípusnak. Az erdélyi művészettörténet szempontjából azonban egyedi jelentőségű, hogy a fejedelem és észak-olasz származású építésze, a vernai Giacomo Resti egy teljesen új, addig ismeretlen koncepciót dolgozott ki a palota megépítésére: a vár többé-kevésbé szabályos ötszögébe koncentrikusan beleíródó ugyancsak szabályos ötszögű együttest terveztek meg úgy, hogy a palota öt saroktornya a már létező várbástyák tengelyébe essék, épületszárnyai pedig párhuzamosai legyenek a várfalak kötőgátjainak.

 

Két pusztító várostrom, a 18-19. század kaszárnyaízű átépítései és szerencsétlen beavatkozásai ellenére a napjainkra részben használhatatlan rommá vált épület szerkezetében nem nehéz felismerni a szabályos ötszögű alaprajzot, amelyből ma már csak egyetlen teljesen ép, négy-négy homlokzati tengelyes bástya, az épületszárnyaknak az újabb épületekbe foglalt külső vagy belső falai s a nyugati szárnynak szinte a pártázat magasságáig fennmaradt falszövete tanúskodik.

A műemlék leírása

A váradi palota általunk ismert díszítményei is ebben a korszakban készültek. Valószínű, hogy a déli oldalon nyílt főkapu egykori keretét rajzolta le id. Storno Ferenc a 19. század végén, s szerencsénkre ennek a keretnek egy töredéke ma is létezik. Így kimondhatjuk, hogy ez a keret szerkezetében és méreteiben is megegyezett a gyulafehérvári fejedelmi palota 1626/27-ben készült, ma is álló főkapujával.

 

A váradi palota együttesében is, nyugati szárnya tekintetében is Bethlen Gábor korának a kiemelkedő alkotása, melynek értékét csak emeli, hogy benne maradtak fenn egy figurális stukkó-kompozíciónak a maradványai - egyedül Európának ezeken a Bécsen inneni tájain.

 

A termet fedő dongaboltozat boltfiókjainak lunettáiban illetve a rövid oldalakon, a boltozat alatt nyolc stukkóábrázolás maradt fönn: állatok, állatpárok. Ezek egyrészt reális, másrészt fantasztikus állatok valamint egy gyümölcsfüzér, a következő összeállításban: a nyugati falon egy griff, a déli falon egy unikornis, oroszlánpár és egy lépő ló, a keleti falon egy szarvaspár, a nyugatin egy gepárd, egy gyümölcsfüzér és egy vadász elefántháton.

 

Az 1692, a város császári csapatok általi felszabadítása utáni periódus egy új, a korábbiaktól jócskán eltérő korszakot jelent a vár és a benne működő intézmények történetében. A vár bécsi haditanács (Hofkriegsrat) által kinevezett kapitányai nyomban a visszafoglalás után nagyarányú építkezésekbe fogtak s ezek elhúzódtak majdnem a teljes XVIII. század folyamán. A legfontosabb megoldandó probléma megfelelő épületek biztosítása volt a helyőrség számára, szállások, lőszerraktárak, anyag- és élelmiszertároló terek kialakítása. A képzett helyi kivitelezőmunkások hiánya miatt elsősorban a XVIII. század első évtizedeiben a Habsburg Birodalom nyugati vidékeiről hoztak kőműveseket, ácsokat és egyéb mesterembereket, ugyanakkor osztrák építészeket szerződtettek, a kamarai építészt, Venerio Cesarolát, a század második negyedében pedig Doxat, Rousseau és Karl von Cornidi mérnököket.

 

Sajnos nem tudjuk, melyek azok az épületek, amelyeket nevezettek voltak hivatottak megtervezni, így a várbeli épületek egyikét sem tudjuk pontosan ezen tervezőkhöz kötni.
A fokozott ütemű helyreállítási munkálatokat a század első felében Corbelli és Borgsdorf várkapitányok vezették, később Benzini és Lodovico Marini mérnökök. A legfontosabb munkálatok a következők voltak: a vársáncon átívelő hidak újjáépítése, a fejedelmi palota épületszárnyainak helyreállítása, bővítése illetve átépítése, a helyőrségi kaszárnyák megépítése, a palota sarokpavilonjainak átépítése, a nyugati elővédmű megépítése, a helyőrség raktárépületeinek, a lőszer- és fegyverraktáraknak a megépítése, a tisztek és mérnökök lakosztályainak kialakítása, a várárok kitisztítása valamint haszonkertek kialakítása.

Válogatott irodalom
Scholtz Béla: Nagy- Várad várának története. Nagyvárad, 1907.
Balogh Jolán: Vég-várad vára. Budapest, 1947.
Kovács András - Mircea Ţoca: Arhitecţi italieni în Transilvania în cursul secolelor al XVI-lea şi al XVII-lea. Studia Universitatis Babeş-Bolyai Seria Historia. Cluj Napoca, 18/1973.
Kovács András - Mircea Ţoca: Contribuţii la cunoaşterea palatului în stil renaştere de la Oradea: Reliefurile în stuc din secolul al XVII-lea. Biharea 4/1976. Oradea. 1977.
Balogh Jolán: Varadinum. Várad vára. Budapesta, 1982. I-II. (Művészettörténeti füzetek 13/I-II.).
Gheorghe Sebestyén: O pagină din istoria arhitecturii României. Renaşterea, Buc. 1987.
Andrei Kovács: L'architetto del'anno 1570 delta fortezza di Oradea. In Omagio a Dino Adameşteamu, Cuj-Napoca, 1996.
Emődi János: Adalékok a váradi vár építéstörténetéhez. In: Uő: Történeti adatok Nagyvárad múltjából. II. Nagyvárad, 1998. 8-79.
A. A. Rusu: Cetatea Oradea. Monografie arheologică. Zona palatului episcopal. Oradea, 2002.