Utolsó frissítés: 2010-06-01
Szerző: Bara Júlia
Lektorálta:
Kód: SM-II-m-B-05283
Datálás: 1752
Datálás: 1752. Jelentősebb átépítések, javítások: 1834, 1876, 1906,1923-1925, 1965, 1980, 1983
Az 1948-től napjainkig az ortodox egyház használatában levő „Szent Mihály és Gábor arkangyalok" titulusú templomot 1752-ben kezdte építeni a helyi román görög katolikusok közössége a rutén nemzetiségű görög katolikusok nem sokkal korábban felépült templomának szomszédságában.
Az 1834-es földrengés nagy károkat okozott az épületben, ezeket azonban rövid időn belül kijavították. Jelentősebb felújításokra került sor 1876-ban Demetrius Cherecheş illetve 1906-ban Romulus Marchiş, Ludovic Vida és Vasile Terdik papok idejében. 1923-1925 között a templom zsindelytetejét tűzveszélyessége miatt bádogtetőre cserélték ki, illetve ugyanekkor került sor az épület villamosítására is.
1965-ben Vasile Pascu festő falképekkel díszítette a falakat, majd 1980-ban a templom ablakait színes üvegablakokkal helyettesítették. 1983-ban a tetőzet felújítása mellett sor került az ikonosztáz restaurálására is.
Ez utóbbi, a 20. század második felében zajló munkálatok nagymértékben hozzájárultak a jelenlegi belső tér jellegének kialakulásához.
A jelenleg az ortodox felekezet használatában levő templom a hajdúvárosi Doina (egykori Jókai) utcában, a „Szent Mihály és Gábor arkangyalok" görög-katolikus templommal közös telken, ennek déli oldalán helyezkedik el.
A templom kelet-nyugat tájolású, előtérből, fölötte emelkedő toronyból, téglalap alakú hajóból és egy félköríves záródású szentélyből áll. A szentély és a hajó találkozásánál egy-egy oldalapszis foglal helyet.
A hajót bádoggal fedett nyeregtető, a nyugati tornyot és a két oldalapszist pedig szintén bádogból képzett toronysisak fedi.
Az egyhajós teremtemplom homlokzatai egyszerű, vakolatsávos kialakításúak.
A templom félköríves záródású kőkeretbe foglalt, két féloszloppal keretelt főbejárata a háromtengelyes nyugati homlokzat rizalitszerűen előugró középtengelyében helyezkedik el. A főbejárat fölött egy keskeny ablak nyílik, a hajó szintjét lezáró párkány fölött pedig a torony két felső szintje emelkedik. A torony három félköríves záródású hangablakkal áttört alsó szintjéhez csatlakoznak két oldalról az egyszerű, tagolatlan melléktengelyek oromzati falmezői. Az alsó szintet lezáró övpárkány fölött emelkedik a torony második szintje, négy oldalán egy-egy félköríves záródású ablak és egy-egy óralap látható. A tornyot ívelt profilú, lanternával bővített, kisméretű ablakokkal tagolt toronysisak zárja le.
Ez a hangsúlyos középtengely foglalja magába az előteret illetve itt található az orgonakarzatra vezető lépcső is.
Az oldalhomlokzatokat párkányfejezetes lizénákkal közrefogott félköríves záródású ablakok tagolják, illetve az északi homlokzat középtengelyében és a déli mellékapszis falában egy-egy egyenes záródású mellékbejárat is nyílik.
A főbejáraton keresztül a toronyaljban kialakított előcsarnokba jutunk. Ennek bal oldalán található lépcső a zárt mellvédű karzatra vezet. A belső tér dekorációjának meghatározó részeit képezik a festett üvegablakok és a falakat és a belső fiókos dongaboltozatát borító szekkó technikájú falképek.
A diadalív teljes magasságát kitöltő ikonosztáz választja el a hajót a szentélytől. A barokkos jellegű ikonosztázon egymás felett több sorban gazdagon áttört keretben helyezkednek el a három- és négykaréjos kialakítású, bizánci hagyományokat követő ábrázolások. Figyelemre méltó a szentélybe vezető, karéjjal bővített félköríves záródású keretbe foglalt három kapu szárnyainak és oromzatának áttört levél- és indadíszekkel illetve rózsákkal történő dekoratív kialakítása.
Az ikonosztáz előtt jobbra egy erőteljes átfestett szószék foglal helyet. Kosarának, hangvetőjének felépítése alapján feltételezhető, hogy a 19. század végén készült.
A nagykárolyi ortodox templom alaprajzára, homlokzataira és belső térformálására egyszerűség jellemző, stilisztikailag pedig a barokk provinciális változatához sorolható.
Asztalos György: Nagy -Károly rendezett tanácsú város története 1848-ig. Debrecen, 2004.
Szatmár vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1908.
Silaghi, Augustin Dorel: File din istoria oraşului şi cultelor din Carei. Carei, 2004.