adatbank.ro  /  romániai magyar lexikon  /  művelődéstörténet  / kutatói életrajz
MEGOSZT  

Domokos Pál Péter (Csíkvárdotfalva, 1901. jún. 28.−Budapest, 1992. febr. 19.)

Közzététel: 2010-10-14
Szerző: TÁNCZOS Vilmos
Kategória: kutatói életrajz



Domokos Pál Péter a moldvai csángó etnikai csoport legismertebb, széles érdeklődésű kutatója, akit metaforikusan a „csángók vándorapostolának" is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, a népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténet, a történeti demográfia kutatása területein egyaránt jelentőset alkotott. Művelődésszervezői, oktatáspolitikai és közéleti szerepe ugyancsak jelentős.

 

Életrajzi adatai


Csíkvárdotfalván (ma Csíksomlyó része, Csíkszereda peremfaluja) született 1901-ben szegény földműves családban. Szülőfalujában már gyermekkorában szoros kapcsolatba került a néphez közel álló erdélyi ferencesekkel, valamint az általuk képviselt kultúrával (búcsújárás, Kájoni János-féle népénekek, történeti vallási néprajz, vallásos népszokások stb.). Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd beíratták a csíkszeredai katolikus gimnáziumba (az 1911-ben Csíksomlyóról ideköltözött ferences gimnázium utóda), ahol a latin nyelvet és az ének-zenét magas színvonalon tanították. A negyedik gimnázium után tanulmányait a csíksomlyói tanítóképzőben folytatta, 1919-ben tanítói és kántori oklevelet szerzett. Közben az 1916-os román betörés miatt a tanítóképző második osztályát menekültként Debrecenben végezte. Frissen végzett tanítóként igen szerény fizetésért helyettes tanítói állást vállalt Csíkkarcfalván. Egy évig Szászvárosban teljesített katonai szolgálatot, majd miután megtanult románul, Krajován letette a hadnagyi vizsgát is. Leszerelése után sikerrel pályázta meg Vulkán község jobban jövedelmező kántortanítói állását, majd beiratkozott a budapesti tanárképző főiskola matematika-fizika-kémia szakjára, de mellékszakként az ének-zenét is felvette. Magántanítványokat vállalva tartotta fenn magát a magyar fővárosban. Főiskolai évei alatt tevékenyen részt vett az Erdélyből menekült fiatalok szervezeti, művelődési életében. Világnézeti-szellemi fejlődése szempontjából a Kodály-Bartók hatás bizonyult alapvetőnek (pl. ifjúsági hangversenyek, az 1923-ban bemutatott Psalmus Hungaricus stb.).

 

Tanulmányai végeztével 1926-ban hazatért Csíkszeredába, ahol tanári állást kapott a tanítóképzőben. Ezekben az években tanári munkája mellett nagy lendülettel munkálkodott azon, hogy a helyi népi kultúrát az értelmiséggel megismertesse és a néphagyományt a „magas műveltségben" is elismertesse: tanárként népviseltbe öltözött, ún. „szőttesbálokat" rendezett, gyermekkórusokkal járta a vidéket, kórusversenyeket és népművészeti kiállításokat rendezett, énekeskönyvet adott ki stb. Tevékenysége szemet szúrt a hatóságoknak, és három évi tanítás után állásából elbocsátották, azzal az indoklással, hogy Magyarországon szerzett tanári diplomáját a román állam nem fogadja el. Ekkor, 1929-ben került sor első moldvai csángó néprajzi gyűjtőútjára, amit 1931-ben egy második gyűjtés is követett. Az első utat kerékpáron tette meg, a másodikra pedig lovas szekér segítségével került sor, és ekkor már fonográfot is vitt magával. 1930-1933 között gróf Majláth Gusztáv Károly püspök közbenjárására az időközben Kézdivásárhelyre költözött tanítóképzőben taníthatott, majd miután a tanári pályától a hatóságok végleg eltiltották, három évig Gyergyóalfalu kántora lett. Csíkszeredai éveiben más helyi értelmiségiekkel együtt 1931. június 7-én először szervezte meg Csíksomlyón az azután évenként ismétlődő Ezer Székely Leány nap nevű nagyszabású hagyományőrző rendezvényt, amelyet 1990 után ismét felújítottak. Tevékeny szerepe volt a Csíki Székely Múzeum törzsanyagának összegyűjtésében: a mai múzeum alapanyagául az a 140 egyházművészeti és néprajzi tárgy szolgált, amelyeket az 1876-ban alapított Csíki Székely Múzeum Egyesület állított ki 1930-ban a csíksomlyói búcsú alkalmával Domokos Pál Péter és Vámszer Géza tanárok, Nagy Imre festő, Gál Ferenc tanító és mások irányításával.

 

1935-ben megnősült, és a következő évben Kolozsvárra költözött. Előbb a Római Katolikus Státus pedagógiai szakosztályát vezette, majd a püspökség tanfelügyelőjeként dolgozott. A Bécsi Döntés (1940) után a bukaresti magyar követség tanácsosa lett, de erről az állásáról a bukovinai székelyek hazatelepítése ügyében kialakított eltérő véleménye miatt (ellenezte a Bácskába való telepítést) lemondott, és hazatért Kolozsvárra, ahol az állami tanítóképző igazgatói állását foglalta el. 1944 szeptemberében családjával együtt Magyarországra menekült, Kolozsváron hagyott értékeik megsemmisültek. Hivatalnoki beosztásban előbb a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott, a háború utáni égető szociális kérdések (rokkantak, hadiözvegyek, árvák ügyei stb.) orvosolásával foglalkozott, de 1949 karácsonyán állásából elbocsátották. Két évig, 1950-ben és 1951-ben a dunántúli Szárászpusztán egy kitelepített sváb család birtokán gazdálkodott, így élelmezve a fővárosban maradt népes családját. Közben a Dunántúlra telepített bukovinai székelyek és moldvai csángók között néprajzi gyűjtéseket végzett Egyházaskozáron, Mekényesen és Szárászpusztán. Miután az ÁVO rendszerellenes szervezkedés vádjával meghurcolta, és földjeit is elvették, kétkezi munkásként dolgozott: előbb Csepelen egy építőtelepen volt segédmunkás, majd az Alföldön csatornázási munkálatoknál végzett méréseket. Közben több ízben munkanélküli is volt, családja nélkülözött. Később általános iskolai majd 1953-tól középiskolai tanári állást kapott Budapesten (Viola utcai általános iskola, József Attila Gimnázium, Kaffka Margit Gimnázium), de 1961-ben, 60. életéve betöltésekor nyugdíjba küldték. Nyugdíjazása után, 1992-ben bekövetkezett haláláig Budapesten é1t, és korábbi gyűjtéseit, levéltári adatait összegezve tudományos munkát folytatott. Utolsó lakhelyét domborművet és feliratot tartalmazó emléktáblával jelölték meg a Budafoki út 10/C szám alatti épület falán.


Élete utolsó éveiben több jelentős díjat, kitüntetést kapott (Bethlen Gábor Díj - 1986; Széchenyi Díj - 1991; Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt - 1991), és halála után is több posztumusz díjjal tüntették ki (Magyar Örökség Díj - 2002; Magyar Művészetért Díj - 2006).
Írói álnevei: Páldeák Áron, Gernyeszeghy Ádám.

 

Néprajzi munkássága


Első moldvai útjának eredményeként írta meg főművét, A moldvai magyarság című könyvét, amelyet később többször átdolgozott és tovább bővített. A könyv először 1931-ben a szerző magánkiadásban jelent meg Csíksomlyón mindössze 500 példányban Péter Ferenc nyomdájában, és a terjesztést is maga a szerző végezte. A 2. kiadásra ugyancsak magánkiadás formájában került sor 1934-ben Kolozsváron (Gloria Könyvnyomdai Műintézet). A bővített könyv ezúttal 1000 példányban A csángómagyarok multja és jelene. Hatvannyolc csángómagyar népdal alcímmel jelent meg. A 3. és 4. egymással azonos, jelentősen tovább bővített változatot ugyancsak Kolozsváron adták ki 1941-ben (Gloria Nyomda), megváltozott alcímmel: A moldvai magyarság multja és jelene. Százhúsz csángómagyar népdal. Az 5., jelentős mértékben átdolgozott kiadás évtizedek múlva, de még Domokos Pál Péter életében, 1987-ben Budapesten jelent meg a Magvető Kiadónál. A 6., 2001-es utolsó kiadás is (Budapest, Fekete Sas Kiadó) ezt a változatot veszi alapul, kibővítve az 1992-ben elhunyt szerző hagyatékából előkerült további fényképekkel és egyéb néprajzi adatokkal. A kötet a moldvai csángó kérdés összetett szempontokat érvényesítő monográfiája. Összefoglaló tanulmányokat tartalmaz a moldvai magyarság történelméről és településtörténeti adatairól, magyar fordításban több forrásértékű történelmi dokumentumot közöl a 13-19. századból (levelek, misszionáriusi jelentések), falusorosan közreadja az 1930-as román népszámlálás csángókra vonatkozó demográfiai adatait. A Moldvai útjaim című fejezetben a szerző beszámol az 1929-es és 1931-es gyűjtőutakról, és közzéteszi a feljegyzett néprajzi adatokat. A kötetet néprajzi jelenségek részletes leírásai (az onyesti betlehemesjáték, a trunki kendertermesztés, lakodalom és halászás) zárják.


Zenei-énektanári képzettségének megfelelően érdeklődése homlokterében a népdal- és népzenekutatás állt. Több kéziratos énekeskönyvet fedezett fel és tett közzé. 1929-ben a Zenei Szemle és az Irodalomtörténeti Közlemények folyóiratokban bemutatta az általa felfedezett, Csíkcsobotfalvi kézirat néven ismertté vált 17. századi katolikus énekgyűjteményt, amely vélhetően Kájoni János Cantionale Catholicum című híres gyűjteményének (Csíksomlyó, 1676.) előzetes példánya. Ugyanebben az évben A csíki énekeskönyvek címmel tanulmányt jelentetett meg a Székely Nemzeti Múzeum jubileumi évkönyvében, amelyben a Csíkcsobotfalvi kézirat mellett további gyűjteményeket (Jancsó Benedek-kódex, Mihál Farkas gyűjteménye, Bocskor-kódex, Baka János énekeskönyve) ismertetett. Az „... édes hazámnak akartam szolgálni..." című, 1520 oldalnyi terjedelmű impozáns munkában (1979) újra kiadta Kájoni János gyűjteményét, úgy, hogy saját gyűjtésű kották és népi gyűjtések alapján megpróbálta rekonstruálni annak eredeti dallamait is. Erre azért volt szükség, mert a Cantionale Catholicum régi kiadásai (1676, 1719, 1806) dallamlejegyzéseket nem tartalmaztak, csupán szóban utaltak a vallásos népénekek dallamaira.


Első, 1929-es moldvai útjának célja mindenekelőtt népdalgyűjtés volt, ugyanis abban az időben Moldva még ismeretlen zenei területnek számított. Az első gyűjtőút során a helyszínen kézzel kottázta le a népdalok és balladák dallamait, a második, 1931-es út alkalmával pedig már fonográfot is használt. A rögzített dallamokat Bartók Béla jegyezte le. Népzenei gyűjtései nyomán Domokos Pál Péter arra a következtetésre jutott, hogy Moldvát - az Alföld, a Dunántúl, a Felvidék és Erdély mellett - egy ötödik, önálló zenei dialektusnak kell tekinteni. Ezt a meglátását később Jagamas János is elfogadta és tudományos érvekkel megerősítette. Domokos Pál Péter szakmai kapcsolatban állt a kor legjelentősebb zenefolkloristáival (Szabolcsi Bence, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Constantin Brăiloiu stb.). 1938-ban az eucharisztikus világkongresszus alkalmával megszervezte két trunki család Budapestre való utazását, akiknek dallamait Bartók Béla irányításával a Magyar Rádió stúdiójában neves szakemberek társaságában (Szabolcsi Bence, Lajtha László, Veress Sándor, Balla Péter) hanglemezre rögzítették, és az ún. „Pátria lemezek" sorozatban közre is adták. A dunántúli falvakba telepített moldvai csángók és bukovinai székelyek között végzett helyszíni gyűjtéseinek eredményeként jelent meg a Csángó népzene című kiadvány három kötete (1956, 1961, 1991), amelynek dallamait Rajeczky Benjamin jegyezte le, de a kiadás előkészítésében Domokos Mária és Paksa Katalin is közreműködött. Domokos Pál Péter több zenefolklorisztikai tanulmányt is közölt különféle szaklapokban és gyűjteményes kötetekben, amelyekben táncokkal, ritmusproblémákkal, a 18. századi hangszeres tánczene forrásaival foglalkozott.


Egész életében foglalkoztatták az erdélyi magyar katolikus szellemiség kiemelkedő egyéniségei. Az „... édes hazámnak akartam szolgálni..." című monumentális kötetben - Kájoni János mellett - megrajzolja Petrás Ince János portréját, közreadja a tudós moldvai csángó folklórgyűjtő pap leveleit, a moldvai csángókkal kapcsolatos értekezéseit (ezek legjelentősebbike az 1841-ben Döbrentei Gábor akadémiai titkár kérdéseire adott Feleletek), az általa gyűjtött népdalokat, találós kérdéseket, népnyelvi adatokat, szokásleírásokat stb. A Márton Áron püspökkel való szoros emberi és munkakapcsolat nyomán született meg a Rendületlenül... című személyi monográfia (Domokos 1989).
Csíki és kolozsvári évei alatt számos olyan publicisztikai, tudománynépszerűsítő, pedagógiai, közéleti írást, cikket közölt különböző erdélyi folyóiratokban (Csíki Lapok, Csíki Néplap, Ellenzék, Erdély, Erdélyi Iskola, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Tudósító, Hitel, Keleti Újság, Magyar Kisebbség, Magyar Lapok, Magyar Nép, Pásztortűz, székelyföld stb.), amelyek a néprajztudomány érdeklődésére is számíthatnak.

 

Fontosabb művei
A Csíkcsobotfalvi Kájoni Kézirat. Zenei Szemle. (1929) 25-30. (Megjelent még: Irodalomtörténeti Közlemények 1929. 209-214.)
A csíki énekeskönyvek. In: CSUTAK Vilmos (szerk.): Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929. 102-112.
A moldvai magyarság. Csíksomlyó, 1931. (2. bőv. kiad.: Kolozsvár, 1934.; 3. bőv. kiad: Kolozsvár, 1941.; 4. kiad.: Kolozsvár, 1942.; 5. átdolgozott kiad.: Budapest, 1987.; 6. kiad.: Budapest, 2001.)
A „tekenyőgordon". Ethnographia XLV. (1934) 184-185.
A moldvai magyarság történeti számadatai. Hitel. (1938) 295-308. (Változatlan újrakiadása: Honismeret XIV. (1986) 3. 16-22.)
Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángómagyar népdal. Cluj-Kolozsvár, 1940.
Rezeda. 96 csángómagyar népdal. Budapest, 1953.
Csángó népzene. I-III. Budapest, 1956., 1961., 1991. (RAJECZKY Benjamin társszerzővel)
Szó- és szólásmagyarázatok. Pogocsál. Magyar Nyelv LV. (1959) 244-249.
Júlia szép leány. Ballada-monográfia. Ethnographia LXX. (1959) 1-3. 13-60.
Szültü. Ethnographia LXXIV. (1963) 278-282.
Dramatizált „Credo" a XV. század első negyedében. Filológiai Közlöny X. (1964) 123-131.
Dies concussionis ovorum. Ethnographia LXXXV. (1974) 2-3. 384-389.
„...édes Hazámnak akartam szolgálni..." KÁJONI János: Cantionale Catholicum. PETRÁS Incze János: Tudósítások. Összeállította Domokos Pál Péter. Szent István Társulat, Budapest, 1979.
Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángó magyarokkal. Népdalok, népmesék, népszokások, eredetmondák a magyar nyelvterület legkeletibb részéről. Szent István Társulat, Budapest, 1981.
Az én Erdélyem. Domokos Pál Péter elmondja életét Balogh Júliának. Vita Kiadó, Budapest, 1988.
A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban. In: Uő: Múltbanéző. Magvető Kiadó, Budapest, 1990. 237-321.



Válogatott irodalom



ALMÁSI István: Domokos Pál Péter emlékezete. Székelyföld V. (2001) 6. 72-80.
ALMÁSI István: Domokos Pál Péter népzenekutatásának jelentősége. Erdélyi Múzeum LXIII. 2001. 3-4. 144-147. (Megjelent még: Uő: A népzene jegyében. Válogatott írások. Kolozsvár, 2009. 74-80.)
BENKEI Ildikó: Mindhalálig Moldva. Domokos Pál Péterről gyermekeivel beszélget Benkei Ildikó. Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.
CZINE Mihály: Domokos Pál Péter testamentuma. Honismeret XXIV. (1996) 3. 51-58.
DOMOKOS Mária: Domokos Pál Péter műveinek bibliográfiája. Néprajzi Hírek XXI. (1992) 1-4. 168-173. (Megjelent még: In: HALÁSZ Péter (szerk.): „Megfog vala apóm szokcor kezemtül..." Budapest, 11-15.)
HALÁSZ Péter (szerk.): „...Teljes célomat elértem." Domokos Pál Péter születésének századik évfordulója alkalmából rendezett emlékülés előadásai. 2001. április 11. (Csángó Füzetek 4.) Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, Budapest, XXX
HALÁSZ Péter: Domokos Pál Péter királysága. In: HALÁSZ Péter: Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról. Magyar Napló, Budapest, 2004. 291-317.
HALÁSZ Péter: Domokos Pál Péter moldvai útjai. In: Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim. Kétnyelvű kiadás. (Bibliotheca Moldaviensis.) Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2005. 5-28.
LACKOVITS Emőke, S.: Emlékezés Domokos Pál Péterre. Néprajzi Hírek XXI. (1992) 1-2. 161-168.
LAJOS Veronika: Más kép - másképp - a népi idegenség megragadása Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című művében. Néprajzi Látóhatár XIV. (2005) 1-2. 45-62.
LUKÁCS László: „Domokos Pál Péter, Magyarország királya". Honismeret XXIV. (1996) 3. 58-60. (Megjelent még: In: POZSONY Ferenc (szerk.): Csángósors. Moldvai csángók a változó időkben. Budapest, é. n. [1999]. 155-157.)
OLÁH GÁL Elvira: A moldvai csángómagyarok vándorapostola. Beszélgetés Domokos Pál Péterrel 1990. május havában. Székelyföld II. (1998) 7. 98-108.
SZABÓ T. Attila: Széljegyzetek egy újabb csángó kiadványhoz. Korunk XVI. (1957) 12. 1761-5. (Recenzió a Csángó népzene I. kötetéről. Megjelent még: Uő: Nyelv és irodalom. Bukarest, 1981. 260-268.)
SZABÓ István: A moldvai magyarság. Domokos Pál Péter könyve. Erdélyi Helikon XIV. (1941) 10. 613-616.
SZENTIMREI Jenő: Könyv a moldvai magyarságról. Erdélyi Helikon V. (1932) 2. 96-100.
SZŐCS János: Domokos Pál Péter Csíkszeredában. Székelyföld V. (2001) 6. 56-69.
TÁNCZOS Vilmos: Nekem nem az a hazám, amit Kádár vagy Rákosi mondott... Interjú Domokos Pál Péterrel. Európai Idő (Sepsiszentgyörgy) (1991) 40. és 41-42. (Megjelent még: Székelyföld V. (2001) 6. 43-54.; In: MIRK Szidónia Kata (szerk.): Academica Transsylvanica. Beszélgetések erdélyi tudósokkal. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007. 403-413.)
VARGYAS Lajos: A 70 esztendős Domokos Pál Péter köszöntése. Ethnographia 83. (1972) 95-98.
VINCZE Sándor: Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság. Századok 68. (1934) 250-251
ZÁVODSZKY Levente: A moldvai magyarság. Írta: Domokos Pál Péter. Napkelet XVIII. (1932) 1-12. 211-212.
A hetvenes évek magyar nyelvészei. Pályaképek és önvallomások 11. Domokos Pál Péter. 1901-1992. ELTE, Budapest, 1996.



Eszmecsere a szócikkről