megoszt


A második középkori erődítés maradványai
Közzététel:  2010-05-10
Utolsó frissítés:  2010-05-10
Szerző:  Mihály Melinda
A műemlék adatai
Cím: Potaissa u. 1–3. sz., Avram Iancu u. 1–27. sz., Republicii u. 3–7. sz., Universităţii u. 7–9. sz, M. Kogălniceanu u. 2–10. sz., Baba Novac (az utca déli vége és a 15. sz.), Tipografiei u. 17. sz.
Kód: CJ-II-a-A-07242, CJ-II-m-A-07241.01, CJ-II-m-A-07241.02, CJ-II-m-A-07241.03, CJ-II-m-A-07241.04, CJ-II-m-A-07241.05, CJ-II-m-A-07242.06, CJ-II-m-A-07271
Datálás: XV–XVI. század

Történeti adatok

Zsigmond király 1405. július 2-án a fenyegető török veszély és a német császári trón megszerzésére indított küzdelmei során több magyarországi várost, köztük Kolozsvárt is szabad királyi várossá emelte, és engedélyezte, hogy ezen városok védőfalakat építhessenek a maguk védelmére.
Az erődítési munkálatok kezdetéről nem maradtak fenn adatok, valószínű azonban, hogy még a királyi rendeletet megelőző évben hozzáláttak már a falak építéséhez, a király pedig mindössze jóváhagyta a már folyamatban lévő munkát. A város akkor még csak 3-4000 főnyi lakossága még királyi támogatással is igen lassan haladt előre az erejét próbára tevő munkában. A vár kaputornyainak építési feliratai arra utalnak, hogy az építkezések egy része jóval Zsigmond halála után, főképpen a Mátyás király alatt megnőtt török fenyegetés nyomása alatt fejeződött be.
Az új városfal felhasználta az Óvár nyugati és északi falait, körvonalai északon a Malomárok és a Nyomda-, keleten a Rom-, Rejtek, Csillag-, és a Bethlen utcák vonalát követi, ennek végén, a Szabók tornyánál derékszögben megtörve nyugat felé folytatódik Farkas utca telkeinek végében, valamint a Fogoly utca vonalában. Nyugati szakasza a Szöglet-, Rózsa- és Kandia utcák vonalán haladt.

 

A 15. század végén a megközelítőleg 45 hektár területen fekvő, falakkal kerített belvárosnak 18 tornya és megközelítőleg három kilométer hosszú, kiugró tornyokkal erődített várfala volt. A várba való bejutást hat kaputorony és két kiskapu biztosította, északról kelet felé haladva a Híd-, a Magyar-, a Közép-, a Torda-, a Széna- és a Monostor utcai kaputornyok, valamint a Víz- és a Kőfalsori Szappan utcai kiskapuk. A Közép-kaput 1449-ben, a Monostor-kaput 1476-ban, a barbakánnal is védett Híd-kaput 1477-ben fejezték be. A két-három szintes kaputornyok alsó szintjeit félkörívesen záródó, széles nyílások törték át, fölöttük a várfalak belső oldalán végigfutó, lépcsőzetes gyámokra támaszkodó védőfolyosókról nyíltak a tornyok belső terébe vezető ajtók. A második és harmadik emelet falazatait fordított kulcslyuk alakú lőrések és helyenként., későbbi átépítések nyomán, széles, rézsűsen kiképzett ágyúlőrések törték át. Az utolsó szint rendszerint a fal síkjából kiugró, gyámkősoron nyugvó szuroköntős védőfolyosókkal záródott. Az erődítés egyik legimpozánsabb kapuja a Közép utcai óratorony lehetett, melyben a város trombitása székelt. Belső homlokzatát a toronybejárat és a az óraszámlap között az erődítmény legkorábbi, V. László nevét, címerét és az építés befejezésének évét tartalmazó gótikus minuszkulákkal vésett felirat díszítette.

 

A várfalakat a 16-17. században keleten, nyugaton és részben délen alacsony, „kőkerteknek" nevezett falszorosokkal erősítették, melyeknek az ágyútűz ellen kellett védelmezniük a középkori falakat. Ezeket a város lakossága egy századon keresztül temetkezési helyként is használta.
A XVI-XVII. századi munkálatokról, a falak rendszeres karbantartásáról, a megrongált tornyok, bástyák, falszakaszok újjáépítéséről számos emléktábla tanúskodik, melyek többsége jelenleg a Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban található. Két korai, XVI. századi faragvány kannelúrás féloszlopokkal határolt mezőben babérkoszorúval övezett városcímert ábrázol, egyikük készítése idejének első két számjegyét is őrzi: 15[...]. A faragványokat akantuszlevél- és gyöngysorral díszített, szímás profilú párkány zárja.

 

Az Óvár nyugati falszakaszán, a Monostor utcai kaputorony és a Ötvösök tornya között egykor Báthory Kristóf címerével ékes emléktábla hirdette a falszakasz XVII. századi felújítását. Az álló téglalap alakú kőtábla fölső részén tunikába öltöztetett, hullámos hajú szárnyas angyalok tartják a vajda volutákkal övezett, ovális címerpajzsát, melyben a Báthory család sárkányfogas címere és fölötte a vajda nevének CB kezdőbetűi láthatók. Az emléktábla alsó felén reneszánsz kapitálissal vésett, ligatúrás felirat a fejedelem nevét és címeit, valamint a város fő- és királybíráinak nevét tartalmazza.
Ugyanezen a szakaszon, az Ötvösök tornyához közelebb, négy darabból összeillesztett emléktábla volt látható. A kompozíció két széles, feliratos kőhasábból és az általuk közrefogott, mára már elkallódott városcímerből, valamint az egész kompozíciót koronázó, Rákóczi-címerből tevődött össze. A fölső faragvány kannelúrás féloszlopokkal keretelt mezejében volutákkal övezett kerek talpú, négyelt öregpajzs Erdély címerét, a szívpajzs a Rákóczi család címerét ábrázolja. A címerkép fölött lebegő zárt korona zárja le a kompozíciót.

 

Várad eleste (1660) után az ottani török pasaság határa északnyugat felől csaknem Kolozsvárig ért, így az ország kénytelen volt végvárrá tenni a falakkal erődített várost és országos őrséget helyezni el benne. A települést alárendelték a vármegye főispánjának, aki egyben a város főkapitányi tisztségét is betöltötte, így Kolozsvár elvesztette szabad királyi város címét és ezzel megnyílt az út a nemesség szabad letelepedése előtt. Az őrséget 1687 őszétől I. Lipót császár német megszálló csapatai váltották fel, és a lakosság tartalékait is felemésztő, zsarnokoskodó seregtől a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc alatt és után sem sikerült teljes mértékben megszabadulniuk. A 18. század elején a városfalak felújításával párhuzamosan egyre hangsúlyosabbá vált a korszak igényeit kielégítő, korszerű erődítmény kiépítésének szükségessége. A Fellegvár fölépültével Kolozsvár régi várfalai és tornyai elveszítették hadászati jelentőségüket. 1790-ben az Erdélyi Főkormányszék Nagyszebenből Kolozsvárra költözött, és a város ezzel tartományi fővárossá lépett elő, majd az 1798-as nagy tűzvész pusztításait követően rohamos terjeszkedésnek indult. A 18. század végén kiparcellázták a kiszáradt vizesárkot, a következő század elején sorra megnyitották a gyalogosok előtt lezárt kaputornyokat. Az Aedilis Directio, a Főkormányszék városszépítő bizottsága rendszeres tiltakozása ellenére megindult a városfalak bontásának folyamata, mely a városnak tetemes anyagi hasznot hozott, mivel ingyen juthatott a középítkezésekhez szükséges kőanyaghoz. Az építészeti emlékek értékelésének szelleme a század negyvenes éveiben kezdett Erdélyben is teret hódítani. Az udvarból 1841-ben érkezett rendelet arra utasította a városi tanácsot, hogy a várfalak faragott és feliratos tábláit bontsák ki és őrizzék meg. A Fő téri tanácsház építése idején a város jegyzője drámai hangú beszédet mondott egy lebontásra ítélt falszakasz megtartása érdekében, melynek eredményeképpen a tanács elhatározta, hogy a kibontott feliratos köveket az új városháza falába fogják beépíteni. E határozat szerény eredménye mindössze az lett, hogy a Báthory Kristóf vajda és I. Rákóczi György fejedelem idejében készült emléktáblákat beépítették a Városháza lépcsőházának falába, ahonnan 1980 után a Történeti Múzeum kőtárába kerültek. Az 1840-es években bontották le a Monostor- és a Torda utcai kaputornyot, 1850-ben a Közép-, 1868-ban a Híd-, majd 1872-ben a Magyar utcai kaputornyoknak telt be a sorsa. Egykori képüket a korszak városi főépítésze, Pákei Lajos, az Angliából ideszármazott John Paget orvos és Veress Ferenc fényképész rögzítette az utókor számára. Veres Ferencnek 1859-ben készített fotóalbumában a festői fekvésű Ötvösök tornya helyett már csak egy romhalmazt sikerült megörökítenie.

 


A műemlék leírása

Az „Újvár" legépebben megőrzött és legismertebb tornya a festői fekvésű Szabók tornya, melyet a helybeliek tévesen Bethlen-bástyának is neveznek, a hozzá észak felől csatlakozó várfalszakasszal.
A Szabók tornyától az Avram Iancu utcán nyugatra tartó falszakasz vonalán három kisebb torony található. Az első a zömök, egyemeletes Kőművesek tornya. Az Avram Iancu utca 9. szám alatt közelíthető meg az asztalosok négyszögű, kétemeletes kis tornya, melyet jelenleg raktárépületként használnak. Ettől a toronytól nyugatra, a Fogoly utca vonalát követő szakaszon, lépcsős kőkonzolokon nyugvó őrfülke ugrik ki a fal síkjából. Közelében az utca saroktelkére épült Bogdánffy-ház udvarán áll a Vargák tornya, melyhez észak és kelet felől egy-egy hosszabb falszakasz csatlakozik.


A középkori erődítés jelentős emléke az északi vonulat egyik kis tornya, a mai Nyomda és Dávid Ferenc utcák találkozásánál. Az egykor a takácsok céhének védelmét élvező, kétemeletes épületet hosszú ideig tűzoltótoronyként használták, a 19. században két emelettel magasították is. Az utóbbi években itt kapott helyet a Tűzoltóság Múzeuma.

 


Válogatott irodalom
Nagyajtai Kovács István: Vándorlások Kolozsvár kőfalai körül. Nemzeti Társalkodó 1840.
Balogh Jolán: Pákei Lajos rajzai Kolozsvár építészeti emlékeiről. Erdélyi Múzeum. 1944. 293-303.
Kolozsvár leírása 1734-ből. Szerk. Páter Pál. Kolozsvár 1944.
B. Nagy Margit: Városrendezés Kolozsvárt és Máramarosszigeten a múlt század első felében. Stílusok, művek, mesterek. Bukarest 1977. 126-129.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. Szerk. B. Nagy Margit. Bukarest 1982.
Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár 1996.
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. 1541-1720. Budapest-Kolozsvár 2003.
Mihály Melinda: Kolozsvár erődítményei. Erdélyi Műemlékek 39. Kolozsvár 2005. 20 o.
Miklósi Sikes Csaba: Kolozsvár bástyái és városfalai. Adatok a középkori Kolozsvár katonai jellegű építkezéseihez. Művészettörténeti Értesítő 1999/2. 269-284.

címkék

középkor, ,

Képek