A vajdahunyadi vár
Közzététel:  2012-11-27
Utolsó frissítés:  2012-11-27
Szerző:  Lupescu Radu
Lektorálta: 
A műemlék adatai
Cím: Vajdahunyad, Curtea Corvineştilor utca 1–3. szám
Kód: HD-II-m-A-03344
Datálás: épült a 15. században, átalakították a 17. században, restaurálták a 19–20. században
Történeti adatok

Vajdahunyad vára filigrán architektúrájával mint ereklyetartó emelkedik a vaskohászati kombinát által igen megviselt város fölé. A város szürke tömegéből hirtelen kimagasló vár örömmel és csodálattal tölti el látogatóját, aki e monumentális építmény minden zugát, és a benne lezajlott események kavalkádját örökre magába zárja. Hat évszázad történetének emlékét őrzi e műemlék, amit nem csak a Hunyadiak, hanem erdélyi fejedelmek és szomorú sorsú családok birtoklása töltött meg tartalommal.

 

 

 

A Ruszka-havasok keleti lejtőjének egészen a Cserna folyóig benyúló lankás magaslatán fekszik a vár, a Csernába torkolló Zalasd patak mentén. E szép, de nehezen védhető természeti környezetbe ültetett rezidenciából nem csak a várost, de az uradalomhoz tartozó környező falvakat is jól szemmel lehetett tartani.

 

Amikor 1409-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) a Hunyadiaknak adományozta Vajdahunyadot – akkori nevén Hunyadot – a birtok elég jelentéktelen volt, még mezővárosnak sem tekintették. Pedig az Árpád-korban a megye legfontosabb központjának számított, amelyről a királyi vármegyét is elnevezték. A Kincses-hegyen eddig feltárt 75 sír 11. századi település létezésére utal, a legkorábbi pénzveret pedig Szent István korából való. A temető és a település mellett, a Szent Péter-hegyen terült el Hunyad legfontosabb létesítménye, a megye központjaként is működő sáncvár. Őskori erődítésről van szó, amelyet a 11. században újrahasznosítottak. A régészeti leletek tanúsága szerint még a 13. században is használták, hogy majd a kő várépítészet elterjedésével a korai megyeközpont, megannyi társához hasonlóan elenyésszen. A 14. században Déva és Hátszeg vára jutott vezető szerephez a megyében, Hunyad pedig fokozatosan elveszítette központi szerepét. Így került 1409-ben Hunyadi János apjának a birtokába, akkor még senki sem sejtve, hogy ide nem csak a középkori magyar várépítészet egyik gyöngyszeme fog megépülni, hanem a megye legjelentősebb váruradalma fog körülötte kikristályosodni.

 

Luxemburgi Zsigmond 1409-ben adományozta Vajknak és rokonainak Hunyadot. Ezzel új korszak kezdődött a család történetében, mivel immár a magyar nemesség sorába emelkedtek. Vajk halála után testvére, majd az 1420-as évek végétől Hunyadi János lett a család feje, aki apjához hasonlóan Zsigmond király udvarában kezdte fontosabb politikai szereplését. Zsigmond korában a Hunyadi család tehetősebb középnemesnek számított. A bárók közé való felemelkedésre valamivel később, Habsburg Albert (1437–1439), majd Jagelló I. Ulászló (1440–1444) alatt került sor. 1441-ben I. Ulászló kinevezte erdélyi vajdának, és ettől kezdve a magyar királyság sorsának egyik főszereplője lett. E magas méltósághoz megfelelő családi rezidenciára volt szükség, így kezdte meg a vajdahunyadi vár kiépítését új reprezentációs igényeinek megfelelően.

 

A közhiedelemmel ellentétben 1409-ben Zsigmond nem adományozott várat a családnak. Akkor mindössze Hunyad települését kapták meg a hozzá tartozó földekkel. E köré szervezte meg a család azt az uradalmat, amelynek központjába Hunyadi impozáns várat emelt. Az építkezésekre az 1440-es években került sor, míg Hunyadi az erdélyi vajdai tisztet töltötte be. Ez lehetett az oka annak, hogy 1443-ban Szilágyi Erzsébet nem a hatalmas építőteleppé alakított Vajdahunyadon szülte meg Mátyást, hanem a vajdával szoros baráti viszonyt ápoló Kolozsváron. Hunyadi 1446-ban érkezett el pályafutásának újabb szakaszához, amikor Magyarország kormányzójának választották meg. A Hunyadi pályafutásában bekövetkezett funkcióváltás úgy tűnik tovább fokozta reprezentációs igényeit, és ennek kiélését az anyagiak sem gátolták, mivel a királyi jövedelmek a kezébe kerültek. Mondhatni a Zsigmond király után megszakadt udvari építkezés hagyományát támasztotta fel Hunyadi új vajdahunyadi építkezéseivel.

 

Hunyadi Jánosnak 1456-ban hirtelen bekövetkezett halálával a vajdahunyadi vár átalakítása fokozatosan alábbhagyott, majd megszűnt. A család igen bonyolult politikai helyzetbe sodródott, azonban az özvegy Szilágyi Erzsébet emberfeletti erőfeszítésének köszönhetően, végül jól kerültek ki belőle és 1458 januárjában Mátyást megválasztották Magyarország új királyának.

 

Mátyás a még mindig óriási kiterjedésű Hunyadi birtokok egy részét anyjának engedte át (Munkács, Debrecen), nagyobbik részét azonban megtartotta magának. Ezek között volt Vajdahunyad is. A vár Mátyás uralkodásának első szakaszában háttérbe szorult, az építkezések is teljesen leálltak. Szerepe akkor értékelődött fel ismét, amikor az 1470-es évek végén egyértelmű lett, hogy Mátyás fiúörökös nélkül marad, és a házasságon kívül született Corvin János került előtérbe. 1479-ben Magyarország történetében addig szokatlan módon, két örökös ispánságot adományozott fiának (Liptó és Hunyad), majd 1482-ben magát Vajdahunyad várát is neki juttatta. Ezzel Mátyás új birtokadományozási politika alapjait fektette le, amelynek célja Corvin János felemelése volt az ország legnagyobb mágnásai közé. A birtokok sorában Vajdahunyad kétségtelenül mélyebb üzenetet is hordozott: a Hunyadi család ősi fészkének átengedésével egyértelművé tette mindenki számára, hogy a király Corvin Jánost a család teljes jogú tagjának és örökösének tekintette.

 

Corvin János halálát (1504) követően özvegye, Frangepán Beatrix örökölte meg a hatalmas Hunyadi vagyont, majd Beatrix második házassága révén mindez Brandenburgi György őrgróf tulajdonába ment át (1510). A mohácsi csatát követő polgárháborús korszakban a várat Szapolyai János emberei foglalták el 1534-ben. Alig két évig maradt a tulajdonában, amikor többek között ezzel a várral tisztelte meg Török Bálint híres pártváltását. A Török család 1618-ig birtokolta a várat, amikor Bethlen Gábor fejedelem tulajdonába ment át. Mivel fiai nem voltak, a várat unokaöccsének ifj. Bethlen Istvánnak engedte át, majd pedig ennek halála után, öccse Péter örökölte meg. A Bethlenek birtoklása korában került sor a vár utolsó nagyszabású átalakítására, ami szinte minden részét érintette. A Bethlenek 1646-ban bekövetkezett halálával, beházasodás révén, a Zólyomi család tulajdonába jutott. A 17. század második felében még Thököly Imre és Apafi Mihály fejedelem birtokolta a várat. Mint fejedelmi birtok, II. Apafi Mihály halálát követően, 1725-ben kincstári birtok lett. Különféle hivataloknak adott otthont mígnem 1854-ben egy tűvész során teljesen le nem égett.
1880-ig a magyar kormány Pénzügyminisztériuma tulajdonában volt, és ez idő alatt kezdődtek meg a nagy helyreállítási munkálatok is 1868-ban. Első restaurátorai Friedrich Schmidt tanítványai voltak, Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre. Feladatuk nem csak a restaurálás, hanem a vár vadászkastéllyá való átalakítása volt, ugyanis felmerült annak a lehetősége, hogy a magyar királyi pár egyik rezidenciájává váljon. Minekután ebből a tervből nem lett semmi, az első restaurálási szakaszt egy pallér, Piátsek Gyula fejezte be, roppant nagy károkat okozva a várban. A következő évtizedekben a restaurálás ügye pihent. Közben, 1880-ban a Pénzügyminisztériumtól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz került a vár, amelynek a Műemlékek Országos Bizottsága is alá volt rendelve. A bizottság felügyelete alatt kisebb beavatkozásra került sor Khuen Antal, majd Schulek Frigyes irányítása alatt. A Monarchia korának utolsó nagy helyreállítását Möller István vezette, aki a világháborús események miatt 1916-ban volt kénytelen abbahagyni a munkáját.

 

A vár szinte folytonos karbantartást igényel, így azóta is több rendben dolgoztak rajta. Nagyobb helyreállítási munkálatokra 1956–1968 között került sor, amikor a vár lényegében elnyerte mai formáját.

A műemlék leírása

Vajdahunyad vára a város fölé emelkedő dombtető szélére épült, közvetlenül a Zalasd patak mellett. Nehezen védhető helyről van szó, és emiatt mindig is kételyek merültek fel a vár hadászati jelentőségével kapcsolatban. Összességében nagyon jól átgondolt, építészetileg szépen megtervezett, a könnyebb tűzfegyverek használatát is lehetővé tevő, igényes várról van szó.

 

Hunyadi legkorábbi építkezéseinek szakaszában egy armírozott élekben végződő, ovális falgyűrű képezte a központi részét. Téglából rakott védőpártázatának nyomai a keleti oldalon figyelhetők meg. A terepviszonyokhoz képest, bizonyos szabályosságra törekedve, egymástól majdnem egyenlő távolságra négy kerek toronnyal erősítették meg a várfalat. A tornyokat később átalakították, mindössze az északi, ún. Hímes-torony őrizte meg eredeti alakját. A vár bejárata a városra tekintő dél-keleti oldalon volt, ide épült a Régi-kaputorony gyalogos- és szekérkapuval. A várfalhoz belülről csatlakozó épületszárnyakról keveset tudunk. Egyedül az északi szárnyról vannak némi ismereteink. Kétszintes építmény volt, udvari falához pedig, a földszinten és az emeleten is, a nemesi várépítészetben akkoriban még elég ritkán alkalmazott árkádos folyosót építettek. Az itáliai loggiákra emlékeztető kiegészítés jelentős mértékben növelte a vár udvarának szépségét. Az emeleti folyosó falát címersorral díszítették, az alatta levő mezőt pedig lombornamentikába bújtatott vadászjelenettel töltötték ki. A címersor I. Ulászló király címerével kezdődött, középen, kiemelt helyen, a Hunyadi címer foglalt helyet. Tőle jobbra sorakoztak a világi előkelők, balra pedig az egyházi előkelők címerei. Figyelembe véve hivatalviselésüket a falkép, és ezáltal az északi szárny az árkádos folyosóval 1445 körülre tehető. Sajnos ezt a nemesi művészetpártolásban egyedi kompozíciót, amelynek belső logikáját is sikerült megfejteni a 20. század elején leszedték, és azóta teljesen elpusztult. A vár saját kápolnával is rendelkezett. Létezéséről írott forrás tanúskodik, ugyanis 1443-ban Hunyadi János a Szűz Mária tiszteletére épített várkápolna látogatói számára bűnbocsánatot kért. Ezen túlmenően, minden bizonnyal a várudvart fából készített építmények határolták, nyomukat azonban a későbbi építkezések elpusztították. Az egész vár ünnepélyességét jelentős mértékben fokozta a várfalon, tornyokon és kaputornyon végigvonuló, téglából rakott magas védőpártázat, igazi arisztokratikus rezidenciák megjelenését kölcsönözve a várnak. Az így körvonalazódó erődítményt a várépítészetben elég ritka, sajátos építménnyel egészítették ki. Hatalmas szögletes tornyot emeltek a vár elé és ezt látványosan szerkesztett hosszú fedett folyosóval kötötték össze a várral kis felvonóhíd közvetítésével. A Nebojsza („ne félj”) nevet viselő torony látszólag utolsó lehetőséget nyújtó menedékhelyként funkcionálhatott, de minden bizonnyal egyéb feladatoknak is megfelelt, mint például a tulajdonos család vagyontárgyainak a megőrzése. Védett fekvését jól tükrözi az 1854-es tűzvész, amikor az egész vár lángok martaléka lett, azonban a Nebojsza-torony teljes mértékben érintetlenül maradt. Kétségtelenül a várépítészetben igen jártas építész művéről van szó, ezért is foglal el a vár sajátos helyet a magyarországi várépítészetben.

 

A vár második látványos átalakítására nem sokkal Hunyadi kormányzóvá való megválasztása után került sor. Ekkor épült a ma is álló, térfűzésében és tömegében templomot felidéző kápolna gazdag heraldikai programmal. A kápolna, egy 1450-ben kelt irat értelmében, Keresztelő Szent János tiszteletére épült, aki minden bizonnyal Hunyadi János védőszentje is lehetett. A kápolnával szemben, a nyugati oldalon hatalmas palota építésébe kezdett, áttörve a korábbi várfalat. Ez egyértelműen tanúskodik arról, hogy Hunyadi nem tulajdonított különösebb hadászati szerepet a várnak. A kétszintes palota alsó és felső termét öt-öt pillér két hajóra osztotta. Az emeleti magasabb terem előkelőbb volt a földszintinél. A földszinti termet közvetlenül az udvarról lehetett megközelíteni, míg az emeletre csigalépcsőn lehetett feljutni. Az építményt látszólag a földszinti terem második pillérének szalagfelirata datálja: Ezt a művet Hunyadi János Magyarország kormányzója készíttette az Úr megtestesülésének 1452-ik évében. A dátum talán csak az alsó terem befejezésére utal, ugyanis néhány címeres zárókő, és a csigalépcső-torony ajtajának igen szépen faragott címere a Hunyadi bővített címert ábrázolja, ezt pedig Hunyadi János 1453-ban kapta V. Lászlótól. Minden bizonnyal hosszan elhúzódó munkáról van szó, és az sincs kizárva, hogy Hunyadi halálakor még nem volt befejezve. Szintén ebben a periódusban kerül sor a keleti és nyugati kerek torony átalakítására. Mára mindössze a nyugati, ún. Kapisztrán-torony őrizte meg a módosítás emlékét. Kis, boltozott, jól fűthető szobát alakítottak ki benne, szépen faragott Szilágyi-címeres zárókővel és a francia gótikára emlékeztető kandallóval. A korszak legnagyobb építkezésére a palota külső homlokzatán került sor. Ezt a Zalasd patakra tekintő homlokzatot négy hatalmas támpillérrel tagolták, amelyre kecses, címerekkel gazdagon díszített erkélyeket helyeztek és ezeket keskeny folyosóval kötötték össze. Az új látványos építmény a palota külső homlokzatának teljes hosszát kitölti és jelentős mértékben emeli a vár nyugati homlokzatának ünnepélyes jellegét.

 

Néhány évtizeddel később Mátyás király nem csak fiának adományozta a várat, hanem ismét építkezni kezdett, hogy a vár immár az uralkodói reprezentáció új követelményeinek feleljen meg. Ebben a periódusban épült az Új-kaputorony a palota és az északi szárny között. Az északi szárnyat a keleti oldalon szépen faragott zárt erkélyekkel díszítették, az árkádos folyosó földszinti árkádjait pedig késő gótikus ablakokkal zárták be. Talán most került sor az emeleti árkádok feletti mező kifestésére, amely a címerfallal ellentétben szerencsére megmaradt. Nők és férfiak páros csoportosításban különféle gesztusokat örökítenek meg. Értelmezésük elég bonyolult, mivel nem minden esetben egyértelműek a gesztusok. A vár egyik restaurátora, Möller István a Hunyadi család eredettörténetét igyekezett belemagyarázni a falképek üzenetébe, ezzel kapcsolatban azonban számos kifogás merült fel. Minden bizonnyal idillikus udvari jelenetek megörökítéséről van szó, amilyeneket számos más 15. századi ábrázoláson láthatunk. Végül ebben a korszakban fejezték be a palota erkélysorának a boltozását, ahol Mátyás király uralkodásának utolsó szakaszára utaló címerek jelennek meg a záróköveken.

 

A vár építésének utolsó szakaszára a 17. század negyedik és ötödik évtizedében került sor, a Bethlenek birtoklása korában. Akkor teljesen megváltoztatták a belső terek felosztását, a nagyobb méretűeket pedig, mint amilyen a Lovagterem vagy az Országház-terem volt, több helyiségre szabdalták. Mivel a Régi kaputorony eredeti rendeltetése megszűnt, eléje bástyaszerű építményt emeltek (Fehér-bástya). Szintén abból a korszakból való a keleti oldalon található Muníciós-bástya is. A Bethlen kor belső díszítésének szép emléke a medalionokba foglalt portré- és vedutasorozat, amely ma is megtekinthető az Országház-teremben.

 

A vár mai állapotát lényegében a 19–20. századi mélyreható helyreállítások határozták meg. Ezek az építkezések a vár szinte minden részét érintették és sok esetben helyrehozhatatlan károkat okoztak. E megpróbáltatások ellenére, összességében a vár ma is képes tükrözni azt, ami egykoron is volt: középkori építészetünk egyik remekműve.

Válogatott irodalom
Arányi Lajos: Vajda-Hunyad vára. 1452. 1681. 1866. Szóban és Képben. Pozsony, 1867.
Lupescu Radu: „Vajdahunyad, a vár kutatástörténete (19–20. század).” Korunk 15 (2004). 7. 43–57.
Lupescu Radu: „Vajdahunyad vára.” Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Szerk. Farbaky Péter, Spekner Enikő, Szende Katalin, Végh András. Budapest: BTM, 2008. 168–170.
Möller István: „A vajda-hunyadi vár építési korai.” Magyarország műemlékei. Szerk. Forster Gyula. III. kötet. Budapest, 1913. 77–104.