adatbank.ro  /  romániai magyar lexikon  /  művelődéstörténet  / néphit, vallásosság
MEGOSZT  

búcsújárás

Közzététel: 2010-11-03
Szerző: TÁNCZOS Vilmos
Kategória: néphit, vallásosság



A búcsú fogalma


A búcsú (indulgentia) a római katolikus egyház teológiájához és liturgikus gyakorlatához kapcsolódó fogalom. A katolikus teológia a tridenti zsinat (1545-1563) óta világosan megkülönbözteti a gyónás szentségében megvalósuló bűnbocsánatot a bűnökért kiszabott büntetés elengedésétől. Ennek megfelelően a bűneit megvalló és ezek miatt bánatot tanúsító személy a gyónás szentségében a feloldozással elnyeri ugyan a bűnbocsánatot és elengedik neki a halálos bűnökért járó örök büntetést, de a már megbocsátott bűnökért visszamaradnak még adott ideig tartó büntetések, amelyekért a bűnösnek egy bizonyos ideig a tisztítótűzben kell szenvednie. A római katolikus dogmatika szerint a búcsú a már megbocsátott bűnökért kiszabott büntetések elengedése.


A római katolikus egyház búcsúk alkalmával jogszerűen gyakorolja a büntetések elengedését, ugyanis egyfelől a Krisztustól kapott hatalom által rendelkezik mind a bűn alóli feloldozás, mind a bűnért járó büntetés elengedésének jogkörével (Máté 16.19.), másfelől Krisztus, Szűz Mária és az egyház szentjeinek érdemei által birtokol egy olyan kifogyhatatlan kincstárat (thesaurus Eccclesiae), amelyet a bűnbánó személy előtt megnyitva, felajánlhat számára annyi elégtételt, amennyi egyenértékű egy adott időtartamú tisztítótűzbeli vezekléssel. A thesaurus Ecclesiae a római katolikus egyház kincse, amit az ortodox egyház nem ismer el, a protestáns egyházak pedig kifejezetten tagadják létezését. A 17-18. század folyamán a Rómával egyesült görög katolikusok körében is alakultak ki búcsújáróhelyek (pl. a magyarországi Máriapócs, az erdélyi Füzesmikola), amelyeket a római katolikus hívők is látogattak.

 

 


A magyar „búcsú" szó az ótörök „boš" = 'üres', illetőleg „boša" = 'kiürül' szóból származik, amely a 'felmentés', 'engedelem' jelentésű „bošay"~„bošuy" alakban már a honfoglalás előtt bekerült a magyar nyelvbe, és csak évszázadokkal később vette át keresztény vallásosságra jellemző 'bűnbocsánat (indulgentia)' jelentést. A magyar nyelvben már meghonosodott „búcsú" szó „buciu"~„bâlciu" alakban átkerült a román nyelvbe is, ahol mindenekelőtt 'vásár, sokadalom', 'ünnep' jelentésben él, ami egyértelműen utal a szó régi 'búcsúvásár', 'közösségi ünnep' jelentésére.
Mivel a búcsú (indulgentia) a középkorban a nyilvános, adott időtartamra szóló vezeklések elengedése volt, ezért a búcsút napokban vagy években számolták. Az egyház megkülönbözteti a teljes és a részleges búcsút, annak megfelelően, hogy az elnyert kegyelem részben vagy teljesen szabadít-e meg az ideig tartó büntetésektől. A búcsú által elnyert kegyelmek a katolikus dogmatika szerint a halottakért is felajánlhatók, de mivel a meghalt lelkek már nem tartoznak az Anyaszentegyház joghatósága alá, érettük az egyház csak könyörög Istenhez (suffragium), hogy az élő személy által elnyert búcsú fejében engedje el az ideig-óráig tartó büntetésüket.


A búcsú elnyerésének vannak kötelező feltételei: a keresztség felvétele, a kegyelmi állapot (gyónás, áldozás), a búcsú elnyerésének intenciója (ima a pápa szándékéra), az előírt jócselekedetek (vezeklés, elégtétel) elvégzése.


A búcsúnyerés adósságtörlesztő jellege ma teológiailag túlhaladott felfogásnak tűnik, de a búcsú teológiájának épp ez a vonatkozása volt az, amely mélyen átitatta a népi vallásos gondolkodást. A búcsújárás során megvalósuló különböző vezeklési formák (via sacra, keresztútvégzés, penitenciatartás stb.) a keresztény ember számára lehetővé teszik, hogy megszabaduljon az elkövetett bocsánatos bűnökért járó evilági és túlvilági büntetéstől. Ugyanez az szemlélet fejeződik ki az archaikus népi imádságok szerződésszerű záradékaiban, amelyek a krisztusi szenvedéstörténet felidézéséért helyezik kilátásba a bűnök bocsánatát és a büntetés eltörlését.
Búcsút egyedül a római pápa vagy a pápa által erre felhatalmazott személy (rendszerint püspök) és testület engedélyezhet. A búcsú elnyerését, vagyis a thesaurus Ecclesiae kegyelmeinek osztogatását az egyház adott helyekhez (pl. Róma, Szentföld, ferences templomok), adott időintervallumhoz (pl. római jubileumi szent évek, templomi védőszentek névünnepei), adott tárgyakhoz (pl. ereklyék, sírhelyek meglátogatása) vagy adott személyekhez (pl. első miséjét vagy jubileumi miséjét tartó pap áldása, vallásos társulatokban való részvétel) kapcsolja. A népi búcsújárási gyakorlatok vonatkozásában legnagyobb szerepe a helyhez kötött búcsúnyerésnek volt.

 

A búcsújárás


A katolikus hívek kegyhelyekre történő zarándoklatát búcsújárásnak nevezzük. Mivel a népi vallásos szemlélet - a teológia intellektuális gondolkodásától eltérően - nem precíz jogi jellegű, a vallásos ember a búcsújárást általában tartja üdvös cselekedetnek, és a zarándoklatoknak olyan funkciókat tulajdonít, amelyekről a tételes egyházjognak nincs tudomása. A népi szintetikus szemlélet szerint a búcsújárásnak egyidejűleg lehet célja a múlt bűneiért való vezeklés (1), a kapott jótéteményekért való hálaadás (2), kérések által a jövő pozitív irányban való befolyásolása (pl. gyógyulások, anyagi nehézségektől való szabadulás, feladatok sikeres teljesítése stb.) (3). A búcsújárás indítéka lehet továbbá a közösségi élmény utáni vágy, a lokális vagy nemzeti közösséghez való tartozás élményének megélése (4), sőt a világjárás, világlátás, az idegen tájak és emberek megismerése utáni vágy, vagyis a turizmus (5) is. A búcsújárások a benne résztvevő egyes személyek számára gazdasági funkciókat is betöltenek (pl. kereskedés, koldulás) (6), és egy-egy regionális közösségen belül szert tehetnek bizonyos egyéb társadalmi funkciókra is (pl. ismerkedés, párválasztás, leányvásár stb.).
A kegyhelyekhez kapcsolódó búcsújáró gyakorlatokat úgy is felfoghatjuk, mint egy-egy nagy rituális drámát, hiszen a búcsújárás különböző helyszínein bizonyos tárgyak és szövegek felhasználásával időről-időre egy előre ismert cselekménysor rituális közösségi eljátszása történik. A dráma végcélja nem tisztán teológiai természetű (büntetések elengedése), hanem egy katartikus vallásos élmény elérése. A hagyományos búcsújárások cselekvéssorát a következő rituális események jelentik: 1. lelki előkészületek (a búcsúnyerés szándékának megfogalmazása, engesztelés szándéka, kérés, fogadalomtétel, ima stb.); 2. gyakorlati előkészületek (élelem, viselet, egyházi jelvények); 3. a búcsús út megtétele (via sacra); 4. a kegyhelyre való megérkezés, beköszönés; 5. a kegykép vagy kegyszobor meglátogatása, megérintése (ún. „érintőzés"), megcsókolása; 6. gyónás és áldozás; 7. szállásolás (pl. templomalvás, a kegyhelyen való állandó jelenlét); 8. szentmisehallgatás és egyéb ájtatosságokon való részvétel (pl. éjszakai virrasztás, keresztútvégzés); 9. egyéb helyi vallásos tartalmú liturgikus vagy paraliturgikus eseményeken való részvétel (pl. körmenetek, pünkösd hajnali napvárás Csíksomlyón, passiójátékok megtekintése stb.); 10. búcsúfia vásárlása az otthon maradottak számára vagy egyéb kegyhelyről származó tárgyak megszerzése és ezek megszenteltetése (pl. búcsúág letörése, gyógynövények gyűjtése a kegyhelyen); 11. profán tárgyak vásárlása (búcsúvásár); 12. profán szórakozás a kegyhelyen (pl. körhinta, evés-ivás stb.); 13. hazaindulás, áldásosztás; 14. búcsús út hazafelé; 15. hazaérkezés, a búcsúfia és egyéb ajándékok szétosztása; 16. visszatérés a mindennapokba (gyakorlati tennivalók elvégzése, hálaadás)

 

A búcsújáróhelyek


Azokat a helyeket, amelyek meglátogatásával búcsú nyerhető el, búcsújáró helyeknek, kegyhelyeknek, zarándokhelyeknek nevezzük. A búcsújáróhelyeken szentek ereklyéi, illetve a szentek tiszteletéhez kapcsolódó kegyképek vagy kegyszobrok találhatók, amelyek meglátogatása révén búcsú nyerhető el. Búcsú kapcsolódik a felszentelt templomok, kápolnák védőszentjének évente megtartott emlékünnepéhez is (dedicatio Ecclesiae). A Székelyföld katolikus vidékein az egyházközség búcsús ünnepét megyésbúcsúnak vagy röviden megyének nevezik (pl. „megyünk megyébe"), ugyanis a „megye" szó itt még őrzi az archaikus 'egyházközség' jelentést.


A búcsújárásnak megvan a maga kultúrtörténete, ugyanis a búcsújárási gyakorlat formái és a búcsús zarándoklatok motivációi korról korra változtak. Az első zarándoklatok a Szentföldre, Jézus és az apostolok életének színtereire történtek (3. század), majd később célpontokká váltak a szentek, mártírok, apostolok sírjai és ereklyéinek őrzőhelyei is (4. század). A korai középkorban (9-10. század) alakultak ki Európában az angyal-jelenések (mindenekelőtt Szent Mihály) és a Mária-tisztelet búcsús helyei. Valamivel későbbiek (13-14. század) az Oltáriszentség (eucharisztia) csodái és búcsús helyei. Erdélyben a 15. század végén Beszterce lakói Úrnapjára, az Oltáriszentség ünnepére kértek hétévi búcsút a pápától. A 14-15. században Szent László nagyváradi sírja, illetve az 1456-ban befejezett itteni székesegyház európai jelentőségű búcsújáróhellyé vált. A vajdahunyadi ferences templom 15. századi Mária-kultusza, amely a hagyomány szerint egy Kapisztrán Szent János által Itáliából idehozott Mária-kép körül alakult ki („kinél sok malasztokat nyertek az keresztyének"), a reformáció idején elenyészett.


A mai magyar búcsújáróhelyek többsége a Mária-tisztelet jegyében az ellenreformáció idején, a barokk vallásosság korában jött létre (Máriaradna ferences templomának Kármelhegyi Boldogasszonya, a kolozsvári Szentháromság-templom könnyező kegyképe), de számos olyan magyar búcsújáróhely is, ahol a Mária-tisztelet a reformáció előtti időkre megy vissza (pl. budavári Mátyás-templom Nagyboldogasszony kultusza, az esztergomi Bakócz-kápolna Mária-oltára, a csíksomlyói és szegedi obszerváns ferences kegytemplomok Napbaöltözött Asszonya stb.). Erdélyben a 16. században a reformáció megszüntette a középkori búcsújáróhelyeket, elpusztítva a középkori kegyképek, kegyszobrok, ereklyék zömét is. A katolikus búcsújáró gyakorlat kigúnyolása a 16-17. századi protestáns hitvitázó irodalom állandó visszatérő eleme volt (például Szkhárosi Horváth András, Bornemisza Péter, Komáromi Csipkés György műveiben). Az erdélyi protestáns fejedelemség korában a búcsújárás töretlen folytonossága csak Csíksomlyó esetében maradt fenn, majd újult meg az ellenreformáció idején. A barokk korban Csíksomlyó mellett Máriaradna és Kolozsvár vált jelentős Mária-kegyhellyé, de utóbbi esetében a Mária-kultusz a 19. század folyamán elhalványult, Máriaradna pedig a trianoni diktátum következtében a 20. században veszítette el korábbi vonzáskörzetének jelentős részét.


A modern kor megváltozott közlekedési viszonyai és a tömegtájékoztatás médiumai napjainkban jelentős mértékben módosítják a búcsújárási gyakorlatot. A búcsú tömegjellegűvé lesz, a korábban lokálisnak mondható vonzáskörzet megszűnik, a búcsú nemzeti jellegűvé válik (pl. Csíksomlyó esetében), a búcsús út időtartama és a kegyhelyen töltött idő egyaránt lerövidül, az egyén a résztvevőből passzív nézővé válik stb. Ezzel egyidejűleg egyes társadalmi csoportok esetében mind hangsúlyosabbakká válnak a búcsújárás nem vallásos funkciói (pl. a turizmus, a világlátás igénye, a lokális vagy nemzeti identitás kifejezése, a szórakozás különböző formái stb.). Mindezek következtében a búcsús vallásos élmény a modernitás körülményei között veszít korábbi belső mélységéből.



Válogatott irodalom



BÁLINT Sándor - BARNA Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Szent István Társulat, Budapest, 1994.
BANGÓ F. Jenő: Die Wallfahrt in Ungarn. Wien, 1978.
BARNA Gábor: Búcsújárók. Lucidus Kiadó, Budapest, 2001.
BARNA Gábor (szerk.): „Mária megsegített." Fogadalmi tárgyak Máriaradnán I-II. (Devotio Hungarorum, 9.) Néprajzi Tanszék, Szeged, 2002.
ISTVÁN Anikó: „Most segíts meg, Mária..." A futásfalvi Sarlós Boldogasszony-napi búcsú szövegrepertóriuma. (Kriza Könyvek, 20.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003.
MOHAY Tamás: A csíksomlyói csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány. Nyitott Könyv-L'Harmattan, Budapest, 2009.
VASS Erika: A búcsú és a búcsújárás mint rituális dráma. Lexika Kiadó-MTA Könyvtára, Budapest, 2009.



CÍMKÉK




Eszmecsere a szócikkről