nyomtat

megoszt

A vajdaszentiványi kúria
Utolsó frissítés:  2012-11-15
Szerző:  Orbán János


A műemlék adatai
Cím: Fő u. 160.
Kód: MS-IV-m-A-16101
Datálás: 18. sz. második fele, 19. sz. eleje

Történeti adatok

A Zichy-udvarház néven ismert vajdaszentiványi együttes konkrét építéstörténete nem ismert, de stílusjegyeik arra engednek következtetni, hogy a 18. században, vagy a 19. század elején emelt épületekkel van dolgunk. A régi Erdély nemesi társadalmának birtokviszonyait ismerve igen kevés a valószínűsége annak, hogy az építtető az elsősorban Magyarországon birtokos Zichy-család tagjai közül került volna ki – alapvető fontosságú tehát a település újkori birtokviszonyainak, tulajdonosainak feltárása, hiszen ezek az adatok vezethetnek el az építéstörténet körvonalazásához.
A helyzetet bonyolítja, hogy a falut a jelek szerint már a középkorban is több család birtokolta. A mi szempontunkból azonban a 18. századi állapotok rekonstruálása a lényeges: melyik lehetett az a nemesi család, amely ekkoriban élt és építkezhetett a faluban? A kérdés megválaszolása fele Kovásznai Sándor önéletírása jelenti a kiindulópontot. A marosvásárhelyi református kollégiumban diákoskodó Kovásznai 1751-ben bethleni Bethlen László gróf által felajánlott ösztöndíjat kapott: cserébe Kovásznai nagyobb ünnepeken prédikált és könyörgéseket tartott patrónusa vajdaszentiványi udvarában. A szövegből félreérthetetlenül kiderül, hogy Bethlen László Vajdaszentiványon élt és itt volt udvartartása, valamint az is, hogy a patrónus együtt lakott öreg édesanyjával, Bethlen Györgyné Kollatovich Katával és két testvérével, Györggyel meg Katával. Ez alapján a 18. századi vajdaszentiványi birtokost biztonsággal elhelyezhetjük a bethleni Bethlen-család terebélyes családfáján: Sámuel (mh. 1708) Küküllő vármegyei főispán György nevű fiának leszármazottairól van szó, akinek három gyermeke volt Kollatovich Katától: László, György és Kata. Rettegi György feljegyzéseiből tudjuk, hogy ifj. Bethlen György 1778-ban hunyt el nőtlenül, ekkoriban még László is nőtlen volt.

 

 


Több levéltári forrás arra utal, hogy a századforduló táján Erdély főméltóságai közül már Kemény Sámuel és felesége, iktári Bethlen Kata lakott Vajdaszentiványon (iktári Bethlen Zsuzsanna valamint férje, Teleki Sámuel kancellár levelezésében gyakran bukkannak fel arra utaló adatok, hogy Kemény Sámuel és felesége Vajdaszentiványon tartózkodott, Kemény 1813-ban Vajdaszentiványról keltezett levelet a marosvásárhelyi magisztrátushoz, stb). Több adat és a helybéli református templomban lévő építési emléktábla alapján arra következtetünk, hogy a kúria Kemény Sámuel feleségének öröksége volt édesanyja, iktári Bethlen Domokosné szül. bethleni Bethlen Kata (a fent szereplő László és György testvére) jussán.

 

Kemény Sámuel (mh. 1817) korabeli Erdély fontos közéleti személyisége volt; tanulmányait a nyolcvanas évek első felében Lipcsében valamint Göttingában végezte. Közéleti pályafutása II. József alatt vette kezdetét, 1786-tól az egyesített Belső Szolnok és Doboka megyék alispánja, 1790-től Torda megyei főispán, 1795-től főkormányszéki tanácsos, később pedig a Királyi Tábla elnöke. Grófi rangot 1804-ben szerzett. Feleségével közösen készíttetett  kő szószék áll az aranyosgerendi református templomban, özvegye 1830-ban a szekérbrétei református gyülekezet számára építtetett templomot és papilakot.

 

Gyermekeik Miklós, aranyosszéki főkirálybíró (mh. 1829, utódok nélkül); Sámuel (mh. 1861, utódok nélkül) országgyűlési követ, ismert közéleti szereplő a 19. század közepén, az Erdélyi Múzeum megalapításának egyik indítványozója, valamint Kata, aki később Kun Józsefhez ment feleségül. Leszármazottaik örökölték tulajdonképpen a Kemény Sámuel után maradt javakat. Kun Józsefné unokája, Jozefina Katalin Karolina Vilma 1880-ban Zichy Istvánhoz ment feleségül: a kúria így kerülhetett a 19. század végén a Zichy család birtokába.

 

A birtoktörténeti adatok és a helyszíni adatok egybevetése alapján megfogalmazhatunk néhány felvetést. Stílusjegyei alapján az árkádos udvari tornáccal kialakított hosszú szárny tűnik korábbinak, talán ez volt a bethleni Bethlen család székhelye. Megjegyezzük, hogy az első osztrák katonai felmérés (1769–1773) már jelöl egy hosszú épületet, mely könnyen azonos lehet a ma álló szárnnyal.

A portikusszal hangsúlyozott főépület tekinthető stilisztikai jellemzői alapján fiatalabbnak, de annyi mindenképpen bizonyos, hogy a 19. század elején erősen átépítették. Az épületen megjelenő triglifekkel díszített lizénák, füzéres szemöldökdíszek nagy valószínűséggel a 19. század elején Marosvásárhelyen tevékenykedő pallérok építészeti eszköztárából valók.

 

Mivel a portikusz timpanonjában Biró József szerint a két világháború között még látható volt az iktári Bethlenek címere, az építés vagy átépítés iktári Bethlen Domokos vagy leánya, Kemény Sámuelné iktári Bethlen Kata nevéhez köthető. Bizonyosat ezekben a kérdésekben csak részletes falkutatások és újabb levéltári források felbukkanása után állíthatunk.

 


A műemlék leírása

A vajdaszentiványi épületegyüttes két különálló, jellegében egymástól eltérő egységből tevődik össze: egy észak-dél hossztengelyű, árkádos udvari tornácos szárnyból, valamint ettől északnyugatra egy téglalap alaprajzú, oszlopos-timpanonos portikusszal kialakított épületből.

 

Az észak-dél irányú hosszú szárny, az ún. „hosszú kastély” a Luc patak menedékes teraszán helyezkedik el. Az épület alagsorát a lejtő oldalában alakították ki, ennek köszönhetően a keleti homlokzat két-, a nyugati árkádos udvari homlokzat pedig egyszintes. Cserepezett, csonka kontyos nyeregtető fedi.

 

A keleti homlokzatnak 16 asszimetrikus elhelyezésű nyílástengelye van. Az emelet barokk jellegű, záróköves vakolatkeretekkel hangsúlyozott ablakai széles mélyített tükrökben nyílnak. A két szintet egyszerű vakolt övprákány választja el egymástól, a koronázópárkány gazdagon tagolt. A földszint nyílásrendszere az idők során módosult: jelenleg a déli részen hat téglalap alakú, kisebb ablak, az északi szakaszon pedig nagyobb méretű ablakok és két ajtó nyílnak, az utolsó két északi tengely nyílásait záróköves vakolatkeretek díszítik.

 

Az épületnek elsősorban az udvar fele néző nyugati homlokzat félköríves árkádos tornáca kölcsönöz barokk jelleget. Az árkádos folyósót az udvar felől mellvéd határolja, ezt több tengelyben faragott szárkövekkel határolt bejáratok törik át. Ezek a nyílások a 20. század második felében zajlott átalakítások eredményei: az 1960-as évek fotóin a folyosó közlekedési rendszere még erősen eltér a maitól (a homlokzat középső szakaszán egyáltalán nem léteztek bejáratok), az akkor még nyitott árkádok közül is többet befalaztak. A homlokzat északi szélén napjainkban egy záróköves-vakolatkeretes ablak; a délin pedig az alagsor udvar felőli lejárata nyílik.

 

A portikusszal hangsúlyozott második kúriaépület, a főépület a telek északi részén áll, az imént leírt szárnytól északnyugatra. Téglalap alaprajzú, egyszintes épület, két keskenyebb oldalán egy-egy kisebb tömbbel bővítve. Barokk jellegű, magas manzárdtető fedi. Főhomlokzata héttengelyes, a középső tengelyben nyílik a főbejárat, előtte helyezkedik el a nyolc faragott kő oszlopon nyugvó timpanonos portikusz. Az oszlopok szépen faragott korinthoszi fejezeteit rozettákkal díszített, íves abakuszlemezek zárják. A portikusz a főhomlokzati oldalon induló kis lépcsőn közelíthető meg, a kétoldalt kialakított tömör mellvédet klasszicizáló későbarokk jellegű szalagdísz tagolja. A portikuszt nyeregtető fedi, az így keletkező háromszögű oromfalat ékesítette a két világháború között az iktári Bethlen család címere.

 

A hat főhomlokzati ablakot egyszerű könyöklőpárkányok és záróköves szalagkeretek emelik ki, a szemöldökrészben rozettákkal kombinált füzérdíszek láthatók. A főhomlokzatot egyszerű lizénák tagolják, felső részükön triglif-szerű díszekkel. (Hasonló, a klasszikus építészeti formák meg nem értésére visszavezethető fejezet-imitációkat fedezhetünk fel a marosszentgyörgyi r. k. templom tornyán – Ignaz Schaffner, 1822 –, valamint a marosvásárhelyi Rózsák tere 54. szám alatti ház mára elbontott udvari szárnyának tornácoszlopain.) A lizénák fölötti keskeny, lemezekből összeálló párkány után üres frízrész következik, majd gazdagon tagolt koronázópárkány zárja a homlokzatot.

 

Az épület hátsó, északi homlokzata kilenctengelyes, a főhomlokzaton látottakhoz hasonló díszítésű hét ablakkal valamint két, utólag nyitott ajtónyílással. A hátsó homlokzat sarkainak felső részét részben vakolatarmírozás szegi. A téglalap alaprajzú épülethez keletről és nyugatról illeszkedő két kisebb tömb díszítése mindenben megegyezik a főhomlokzatéval; oldalfalaikat vakablakok díszítik, mellettük a 20. század folyamán vágott bejáratok nyílnak.


Válogatott irodalom
Biró József: Erdélyi kastélyok, Budapest [1943].
Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár, 1997.
Kovásznai Sándor: Az ész igaz útján. Bukarest, 1970.
Kőváry László: A millennium századában Erdélyben kihalt főúri családok s visszaemlékezés végső sarjai szereplésére. Erdélyi Múzeum, 1901.
Mihály Melinda: A kolozsvári Filstich-Kemény ház. In: Emlékkönyv Kiss András nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Pál-Antal Sándor – Sipos Gábor – W. Kovács András – Wolf Rudolf. Kolozsvár, 2003.
Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedéki táblákkal. II. kötet. Budapest, 1857–1868.
B. Nagy Margit: Udvarházak és stílusok. In: Reneszánsz és barokk Erdélyben, Bukarest, 1970.
Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718–1784. Bukarest, 1970.
Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701–1849. Marosvásárhely, 1998.



Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra