nyomtat

megoszt

Jézus Szíve kápolna, Székelyudvarhely
Utolsó frissítés:  2010-02-18
Szerző:  Weisz Attila


A műemlék adatai
Cím: Bazinului utca 2 sz.
Kód: HR-II-a-A-12893
Datálás: XIII. sz.?, XVI. sz.?

Történeti adatok

Az érdekes épület keltezése vitatott. Az alaprajzi forma alapján a legtöbben románkorinak, XIII. századinak tartják az épületet, melyet számos biztosan keltezett analógia is alátámasztani látszik: Ják, Szent Jakab kápolna (XIII. század közepe, Nyugat-Magyarország), Pápoc, Szent Mihály kápolna (XIII. század közepe, Nyugat-Magyarország), Haraszt (XIII. század, Szlovákia). Ezek a korai forrásokban kimutatható épületek számos korhatározó faragványt is hordoznak, illetve a belsejükben a karéjok találkozásánál falpillérek állnak, a nyugat-magyarországiak két belső szinttel és markáns külső faltagolással rendelkeznek, a szepességi példának pedig masszív középtornya van. Az udvarhelyi kápolnát tehát az alaprajz - részleges - hasonlóságon kívül semmilyen más formai kapcsolat nem fűzi az említett épületekhez. Egy hozzánk földrajzilag közelebb eső példa a Hunyad megyei guraszádai ortodox templom, ám ott a K-Ny tengelyen levő karéjok igen megnyújtottak, illetve itt is rendelkezünk kormeghatározó faragvánnyal és falképekkel. A Székelyföldön három hasonló alaprajzú épületről van tudomásunk, az egyik a Gyergyószentmiklós melletti Szent Anna kápolna, melyet később egy téglalap alaprajzú hajóval bővítettek. Ezen épület történetéről még kevesebbet tudunk mint az udvarhelyiről, de nincs kizárva, hogy XVII-XVIII. századi örmény vagy örmény hatású emlékről van szó, amely a Kaukázusban igen gyakran előforduló négykaréjos alaprajzot jól magyarázza. A kutatás jelenlegi állása szerint mégis ezt az épületet kell elfogadnunk a legközelebbi analógiának úgy alaprajzi, mint tömegképzési és földrajzi tekintetben. A második székelyföldi emlék a székelyszáldobosi református templom melletti négykaréjos épületrom, melynek régészeti feltárásáról nincsen tudomásunk. A harmadik emlék régiónkból a Kézdiszentlélek melletti Perkő dombon emelkedő Szent István kápolna, melynek alaprajza bonyolultabb az Udvarhelyinél: itt négyzetet bővítnek a karéjok, alaprajzilag a kora-reneszánsz kártusokra emlékeztetve, a tetőt pedig öt torony teszi monumentálissá. A perkői kápolna, melyről hallgatnak a középkori források, 1686-os rangos reneszánsz ajtókerettel rendelkezik (Kálnoky Sámuel és Lázár Erzsébet címereivel), apszisában pedig a magyar szent királyokat ábrázoló, a XVIII. század közepén, Mikes István és Petki Róza adományából festett barokk falkép látható. Ebben az esetben egyáltalán nem lehet kizárni, hogy a centrális alaprajzot igen kedvelő reneszánsz templomépítészet egy ritka erdélyi példájával állunk szemben (ezt alátámasztani látszik az Erdélyben egyedi, „lanternás" megvilágítása is a tornyocskákon keresztül).

 

Összegzésképpen tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a Jézus Szíve kápolna a biztosan XIII. századra keltezhető analógiáktól formailag messze áll, a székelyföldi példákat pedig nem ismerjük annyira, hogy relevánsak lehetnének. Az vitathatatlan, hogy a négykaréjos alaprajz a középkorban igen elterjedt volt, a koraközépkorban számos Kaukázus környéki és Közel-keleti templom épült ezzel az alaprajzzal, a romanika idején pedig gyakorlatilag a katolikus Európa minden államában találunk rá példákat. Ám azt sem szabad elfelednünk, hogy a reneszánsz és a barokk idején is épültek kápolnák ezzel az alaprajzzal, (például Vác, Szt. Rókus kápolna, 1740).

 

 

A Jézus Szíve kápolna kormeghatározó középkori részletet (kő nyíláskeret, falfestmény) nem hordoz. Az 1973-as kutatások során kiderült, hogy az eredeti ajtónyílásnak nincs kőkerete, s az ablakok téglabéllete utólagosnak tűnt a görgetegkő falazathoz képest. Az elfalazott északi, keskeny, rézsűs ablak kiképzése ennek ellenére emlékeztet a középkori nyílásokra. A kápolna másik lehetséges keltezését Mariana Beldie régész vezetésével végzett ásatás során 1973-ban feltárt 1561-es I. Ferdinánd magyar király által kibocsátott érme jelenti, melyet az északi apszis alapozása mellett találtak. A XVI. századi keltezés elfogadása tulajdonképpen ugyanazokat a nehézségeket veti fel, mint a XIII. századié: csupán egyetlen nyom, amit más adat nem támaszt alá.

 

A régészeti ásatás csupán két sírt tárt fel, s ez inkább utal kápolna funkcióra, mintsem középkori templomra (a középkori templomokban és körül található a falu temetője). Tibád Levente feltételezi, hogy a környék sósforrásai hatására történt gyógyulások hálájaképpen jött létre a kápolna. Gyárosfalváról igen kevés adat szól, az 1567-es lustrában Szentimrével és Cibrefalvával együtt csupán négy portát számlál az 1571-ben már Udvarhelybe olvasztott település. A Jézus kápolna első említése 1662-es, amikor valószínűleg az egy évvel korábban a környéket végigpusztító török-tatár büntetőhadak okozta károkat hozták helyre. Nincs kizárva, hogy az 1677-es mennyezet is a helyreállításoknak köszönheti létét. Lakatos István páter 1702-ben a Jézus házának nevezett Jézusneve kápolnánál tartott Úrnapi búcsút a környék egyik legnagyobb ünnepeként mutatta be. A XVIII. század végének fontosabb monografikus munkái (Benkő József, Szeles János) említik a Jézus Háza kápolnát és a búcsút is Krisztus Szent Testének ünnepén, amit azonban az 1780-as években az ilyenkor gyakran előforduló erőszakos cselekedetek miatt megszűntettek. 1771-ben építhették a cintermet a kapu felirata szerint, s 1773-ban az udvarhelyi jezsuiták renoválták az épületet. A remetelak 1830-ban készült Rudnay Sándor püspök adományából. A XIX. század elején fokozatosan a Jézus kápolna elnevezés vált uralkodóvá, majd a XX. század elején a Jézus szíve.


A műemlék leírása

Székelyudvarhely egyik legtöbbet emlegetett és egyben legvitatottabb eredetű műemléképülete, a Jézus Szíve kápolna a Keresztúr felé kivezető út mentén, a hajdani Gyárosfalva területén fekszik. Gyárosfalva 1571-ben Udvarhelybe olvadt, s lakosai beköltözése után a falu szinte egyetlen emléke a Jézus Szíve kápolna maradt. Könnyen meglehet, hogy a Gyárosfalva településnév Udvarhely - mint Árpád-kori királyi birtokközpont - egyik szolgáltató-településének s kovácsainak emlékét őrzi. A festői völgyben fekvő, legendákkal övezett, különleges tömegű épületet több néven, ma leginkább Jézus-kápolna vagy Jézus Szíve kápolnaként emlegeti az irodalom. A kis építményt szabálytalan ovális alaprajzú, kívülről támokkal is ellátott alacsony kőfal övezi, melyhez belülről egy egyszerű remetelak csatlakozik. A kerítést délről háromszöges oromzatú bejárati kapu (csúcsán egy természetes kőképződmény szolgál keresztként), északról ajtó töri át, nyílása fölött vakolatból formázott 1830-as évszám látható, a fa ajtókeretbe pedig az 1771-es évszámot rótták. A remetelak tornácos, a tornácra két csengőt függesztettek fel, az egyik felirata szerint Segesváron készült, a XIX. században: M(ichael) MANCHEN SCHAESBURG; az egyik harangot jó pár évvel ezelőtt ellopták, a másikat biztonságos helyen őrzik.

 

A görgetegkövekből épített kápolna négykaréjos alaprajzú, s ezért néha tévesen rotundának titulálják; a belső négyzet oldalhossza melyre a karéjokat szerkesztették, 3.4 méter. Az alaprajzot híven követő zsindelyezett tető csúcsát egy keresztes fatornyocska zárja le. A tetőeresz alatt jól kivehető, hogy az apszisokat hajdan félkupolák fedték, melyeket később visszabontottak. Az épület bejárata ma délről, a kapu irányából nyílik, egy egyszerű kis faajtó, amely fölött hosszúkás résablak világít be a kápolnába. Az ajtó mögötti szívmustrás kovácsoltvas rácson az 1830 INRJ felirat olvasható. A déli karéjjal szemben, a mostan oltárfülkének használt északi apszisban felfedezhető a déli ablak elfalazott párja. A nyugati karéjon még jól kivehetőek az eredeti ajtó elfalazott fülkéje és fölötte egy tojás alakú ablak. A keleti apszison is nyílik egy nagyobb, szegmensíves ablak.

 

A kápolna belseje egyszerű, padlóját téglával rakták ki. A kazettás mennyezet XX. század eleji utánérzése a kápolna régi mennyezetének, mely ismeretlen helyen, valószínűleg valamelyik budapesti múzeum raktárjában várja az újrafelfedezést. A mai mennyezet egyik kazettája 1903-as feliratot hordoz. A régi mennyezet képe csupán Malonyay Dezső színes másolatában tanulmányozható, állítólag 1677-es évszámot viselt. A mennyezet nyilván követi a négykaréjos alaprajzot, s pontosan emiatt számos kazetta köríves széllel rendelkezik (az eredeti összesen 42 kazettából állt, ebből 35-öt díszített minta). Az eredeti mustrák közül a legtöbb tengelyszimmetriára építő virágdísz, számos olaszkorsós motívummal. A szabálytalan formájú kazettákat, ahová lehetetlen volt szimmetrikus mustrát szerkeszteni, szabadabb levél- és szőlőgerezd-kompozícióval töltötték ki. Akadt néhány kazetta, amelyen az örvénydíszes virágkompozíció még bátortalan megjelenítése volt látható. A leggyakrabban feltűnő növény a tulipán és a szőlő, a virágtövek jellegzetesen az olaszkorsó fölött lebegő szívekből nőttek ki. Kelemen Lajos stíluskritikai alapon a mennyezetet Felsőboldogfalva (1670) és Kecsetkisfalud (1699) templomainak kazettás mennyezeteivel állította kapcsolatba, melyek Szombatfalvi Asztalos János és András asztalosok művei, s szerinte ők készíthették a Jézus Szíve kápolna kazettáit is.

 

A Jézus Szíve kápolna belsejének értékes darabja a valószínűleg XVIII. században készült, az északi apszisban álló barokk oltár, melynek fából épített oszlopos, cirádás architektúrája aranyozott díszt kapott. Az oltár oromzatán Mária-monogram látható. Az oltárkép a gyermek Jézust ábrázolja a Báránnyal. Az oltáron újabban nyitott kutatóablakokban látszik annak eredeti, élénk színvilága. Az oltár mellett egy barokk baldachin alatt körmeneti fafeszület áll. E művek készítői ismeretlenek. Az északi karéj keleti sarkába egy négyzet alakú, egyszerű nyílás mélyed, melyet akár pasztofórium-fülkének is értelmezhetünk. A nyugati apszis fülkéjében Nepomuki Szent János színezett faszobra található, amely a XVIII-XIX. században igen népszerű szentnek egy ritka ábrázolása, amikor fejfedőjét kezében tartja. A kápolna belsejében jól érvényesülnek a XX. század elején készült színes üvegablakok. A belső falakon a friss falkutatások számos XVII. századi hic fuit feliratot tártak fel, illetve az oltárapszisban egy XIX. századinak tűnő, olajfestékkel festett, azonosítatlan férfit ábrázoló festményt.


Válogatott irodalom
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I. Pest, 1868.
Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. II. Budapest, 1909.
Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái. Budapest, 1972. (Művészettörténeti Füzetek 4.)
Mariana Beldie: „Rotunda" din Odorheiu Secuiesc şi problemele datării monumentului. In: RMM. 43 (1974). nr. 1.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977.
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
Tibád Levente: Székelyudvarhely, Jézus kápolna. Sepsiszentgyörgy, 1995. (Erdélyi Műemlékek 11.)
Kiss Lóránd: Székelyudvarhely - Jézus szíve kápolna falkutatása. Mss., 2008.



Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra