nyomtat

megoszt

Csiki Márton háza, Marosvásárhely
Utolsó frissítés:  2014-02-05
Szerző:  Orbán János


A műemlék adatai
Cím: Marosvásárhely, Târgului (Sáros) u. 1.
Kód: MS-II-m-B-15547
Datálás: 1803, 1811

Történeti adatok

A Sáros utca 1. szám alatti épületet Kelemen Lajos 1942-es tanulmánya említi először Bornemisza-házként, forráshivatkozás nélkül. Valószínűleg Kelemen adatait használta Kiss Pál is ugyanebben az évben kiadott városmonográfiájában. Nem tudni, hogy Kelemen levéltári adatok vagy pedig a helyi kollektív emlékezet információi alapján írt, az viszont biztos, hogy az utóbbi fél évszázad irodalma azóta is következetesen Bornemisza-házként tartja számon az épületet: elsősorban Keresztes Gyula 1998-ban megjelent népszerű könyve, és valószínűleg ennek nyomán újabban Ioan Eugen Man is. A levéltári források mélyreható tanulmányozása azonban azt bizonyítja, hogy a ház története nem a Bornemiszákkal hanem a hajdani város egy másik jelentős személyiségével áll kapcsolatban.

Mielőtt a Sáros utca 1. szám alatti épület történetét bemutatnánk, néhány szót kell szólnunk az északról szomszédos sarokház történetéről. A köztudatban és a szakirodalomban ez Haller-házként ismert, és úgy tűnik, ezúttal a levéltári források is igazolják a hagyományt. Az esküdtek tanácsának jegyzőkönyve szerint gróf Haller Gábor 1790-ben kérte „a templom alatt való civilis háza mellett, a patakon innen” található földterület átadását a városi közterületből. Bizonyos levéltári adatok azt sugallják, hogy a század derekán ugyanez a telek volt a Bornemisza család tulajdonában (pl. 1761-ben Bornemisza Ignác kincstárnok polgári esküjét egy, a patak mellett található saroképület tulajdonosaként teszi le). Feltételezzük, hogy a történészek egyszerűen összekeverték a két szomszédos ház tulajdonosaira vonatkozó utalásokat és a Sáros utca 1. szám alatti épület véletlenül vált egy fél évszázadra Bornemisza-házzá.

A szomszédos épület hajdani tulajdonviszonyainak ismeretében nagyobb biztonsággal kutatható a Sáros utca 1. szám alatti ház története is. Marosvásárhely város levéltárában egy 1813-as határvita forrásanyaga arra utal, hogy Haller Gábornak ezidőtájt Csiki Márton örmény kereskedővel voltak nézeteltérései a háza mögötti telekrészen, ahol Csiki  akadályozta Haller bejárását saját udvarára. A forrás egyértelműen tanúskodik arról az igen fontos körülményről, hogy Haller és Csiki szomszédok voltak. A vásárhelyi magisztrátus  által a Guberniumhoz címzett, 1815. február 24-én kelt kérvény azonban még fontosabb információkat árul el Csiki Márton házáról: kiderül, hogy ezidőtájt a ház 27 helyiséget számlált, de megtudjuk azt is, hogy az emelet 4 évvel korábban épült, de a földszint egy része már az emelet előtt elkészült és tulajdonosa 8 évet lakott benne. A keltezés alapján kiszámítható, hogy az alsó szint 1803, az emelet pedig 1811 táján készülhetett el. Rendkívül fontos a ház 27 helyiségére utaló megjegyzés: a Sáros utca 1. szám alatti épület nagyjából ugyanennyi helyiséget számlál, ez pedig azt bizonyítja minden kétséget kizáróan, hogy forrásaink erről az épületről beszélnek, illetve hogy az 1811-ben már a jelenlegi méretében készült el. A falkutatatások eredményei arra engednek következetetni, hogy az első fázisban egy L alaprajzú épületrész készülhetett el, mely az északi szárnyat és a főhomlokzat első 7 tengelyét foglalta magába (a ganggal együtt), ez a második szakaszban a déli szárnnyal és az emelettel egészült ki.

A 18. század második felében egyre gyakrabban jelennek meg a levéltári forrásokban örmény kereskedők Marosvásárhelyen. A század vége fele sokan közülük házakat vásárolnak és polgárjogot szereznek a városban. I. Csiki Márton (1725 k.–1783), a ház építőjének apja az 1750-es években érkezett Marosvásárhelye Erzsébetvárosból. A 19. század elején fia, II. Csiki Márton (1750 k.–1828) már a város legvagyonosabb polgárai közé tartozott.  A kereskedésből származó jövedelmek mellett birtokokat is szerzett: az Esküdtek Tanácsának jegyzőkönyvei szerint a Lázár grófoktól megvásárolta a remeteszegi birtokot (Marosvásárhellyel szomszédos falu a Maros túloldalán) és újabb területek felvásárlását tervezte. 1828-ban hunyt el, 78 éves korában, a jezsuiták templomának kriptájában temették el. Nagyszámú utódai fontos és megbecsült polgárai voltak a város társadalmának. A család gazdagságát jól szemlélteti, hogy 1862-ben fiai, Márton és Gergely a város legnagyobb magánföldbirtokosai voltak.

Bizonyos könyvészeti források szerint a Sáros utca 1. szám alatti ház a 19. század végén még a Csiki család tulajdonában volt. A századfordulón, 1918-ig az épület egy részében pénzügyőrség is működött. A század első éveiben az épületet Pontet Sándor svájci származású mérnök vásárolta meg, az udvarban műhelyek épültek. A második világháborút követően többféle tulajdoni formában cipőgyárként működött, gyakorlatilag az új évezred elejéig. Ez idő alatt agresszív átalakítások történtek az épület alaprajzi kiosztásában is.

 


A műemlék leírása

A magas, masszív épület kétszáz év múltán is kiemelkedik a szerény, helyenként még ma is a hajdani egyszintes épületeket felvonultató Sáros utcai városképből, és inkább a Petőfi térre néző, hasonló jellegű barokk épületekkel alkot vizuális egységet. Homlokzata kétszintes, 10 tengelyes, a barokk jellegű, kosáríves nyílású kocsibehajtó a 6–7. tengelyben nyílik. A földszint ablakait igen egyszerű vakolt szalagkeret övezi, záróköves kialakítással, a profilozott könyöklőpárkány alatt szélein lefele forduló vízszintes vakolatsávval. Az ablakok felett enyhén kiemelt tükrökre helyezett, fekvőtéglány alakú vakolatkeretek sorakoznak. Az emelet ablakait záróköves, vakolt füleskeretek jellemzik, az ablakkötényekben egyszerű fekvőtéglány alakú vakolatkereteket láthatunk. A földszintet egyszerű páros lizénák, az emeletet stilizált toszkánfejezetes pilaszterpárok tagolják, a fejezet alatt rozettaszerű ékkel. Felettük keskeny, három tagozatból álló párkány húzódik, majd az üres frízrészt követően gazdagon tagolt koronázópárkány zárja a homlokzatot. Az archív fotók arról tanúskodnak, hogy ez a homlokzat egy nem minden részletében hű, 1980-as évekbeli teljes műemléki helyreállítás eredménye.

Az udvari árkádos folyosó az épület egyik legfontosabb építészeti értéke. A marosvásárhelyi barokk építészet egyik gyakran alkalmazott megoldása számos épületben (elsősorban nemesi lakóházak belső udvaraiban) megtalálható: elegánsabb kivitelben már a város első barokk nemesi palotájában, a Toldalagi-palotában megjelenik (Rózsák tere 11. sz.), de felfedezhető a Teleki-palota (Forradalom u. 1.) a volt Rhédey–Wesselényi ház (ma a Teleki Téka része), valamint a Bolyai utca 7. szám alatti ház belső udvarában is.

A földszinti helyiségek nagy részét fiókos dongaboltozatok fedik, az emelet termei síkmennyezetesek. A belső terek számos helyen eredeti asztalosszerkezeteket őriznek. A kocsibehajtótól északra található helyiségekben a 2010-es falkutatások a földszinten és az emeleten részben sablonnal, részben kézzel festett, növényi és figurális elemekből álló dekoratív falfestéseket tártak fel.

Az északi szárnyban található lépcsőházban a fabaluszterek közé erősítve egy fa kartus maradt fenn, melyet a copf stílusra jellemző füzérek kereteznek. Az egyszerű kivitelezésű kartus lépcsőház felőli oldalán az építtető monogramja olvasható C M (Csiki Márton); míg a másik oldalán pedig egy horgonyból és a négyes számból összekombinált, népszerű kereskedőszimbólum látható.


A homlokzat, az árkádos udvar, a belső terek falfestése és a hatalmas manzárdtető egyrészt fokozzák az épület művészettörténeti értékét, másrészt tükrözik az épület hangsúlyosan barokk jellegét. Fontos kiemelnünk, hogy a nem épp előnyos közelmúltbéli funkciók ellenére az épület nem szenvedett el eredeti jellegéből teljesen kiforgató, radikális átalakításokat sem a historizmus idején, sem a 20. században. Történeti jelentősége abban rejlik, hogy a nemesi paloták stílusában épült ugyan, de megrendelője egy tehetős polgár és nem főnemes volt.


Válogatott irodalom
Benkő Károly: Marosvásárhely szabad királyi város leírása 1862-ben. Szerk. Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 2001.
Kelemen Lajos: Marosvásárhely múltjából. In: Művészettörténeti tanulmányok II. Bukarest, 1982.
Keresztes Gyula: Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely, 1998.
Kiss Pál: Marosvásárhely története. Marosvásárhely, 1942.
Man, Ioan Eugen: Târgu Mureş. O istorie urbană de la începuturi până în anul 1850. Târgu-Mureş, 2006.
Marosvásárhely XVII–XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai. S.a.r. Pál-Antal Sándor. Marosvásárhely, 2006.
Marosvásárhely város levéltára a Román Állami Levéltár Maros Megyei Hivatalában.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Marosszék, Pest, 1867.
Pál Judit: Városfejlődés a Székelyföldön (1750–1914). Csíkszereda, 2003.
Sipos Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak. Marosvásárhely, 1999.



Eszmecsere a szócikkről

Képek

beszúr más oldalra